Haladékot kaphatnak a kft-k
- Részletek
- Készült: 2016. február 29. hétfő, 12:56
Egy évvel, 2017. március 15-éig meghosszabbodhat a kft.-k kötelező törzstőke-emelésének határideje Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese által benyújtott törvénymódosítás nyomán.
A korlátolt felelősségű társaság legkésőbb 2017. március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat – áll a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatban, amelyet Gulyás Gergely nyújtott be.
Emellett a Ptk. hatálybalépésekor nyilvántartásba bejegyzett, illetve a törvény 9. paragrafusának (1) bekezdése szerint bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány 2017. március 15. napjáig köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk. szabályainak. Egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét.
Jelenleg 52 922 azon szervezetek száma országosan, amelyek még nem feleltették meg létesítő okiratukat a hatályos Ptk. rendelkezéseinek. Ez a szám az összes nyilvántartott civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek számának mintegy 65 százaléka.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 11. paragrafusa elő írja az alapítványok, egyesületek és egyéb gazdasági társaságok részére létesítő okirataiknak az új Ptk. hatályos rendelkezéseihez való igazítását 2016. március 15-ig. Ezen határidőig várhatóan még több tízezer egyesület, alapítvány, illetve gazdasági társaság nem tudja elvégezni a létesítő okiratának a Ptk. szabályaihoz való igazítását (még a Ptk. hatályba lépését követő, egyéb okból sürgőssé vált létesítőokirat-módosítással egyidejűleg sem).
A törvénymódosítás célja, hogy a jogi személyek védelme érdekében megakadályozza a mulasztásból eredő ellehetetlenülést, és méltányos módon biztosítsa a civil társadalom számára a Ptk. rendelkezéseihez való alkalmazkodáshoz szükséges megfelelő időt – áll az indoklásban. Ezt a javaslat a határidő egy évvel történő meghosszabbításával, valamint azzal biztosítja, hogy a létesítő okirat Ptk.-hoz való hozzáigazítását nem köti a Ptk. hatályba lépését követő első létesítő okirat módosításához.
A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lépne hatályba. Az Országgyűlés napirendje szerint a javaslatról március 1-jén (kedden) már szavazhatnak is a képviselők, vagyis a törvénymódosítás március 2-án hatályba is léphet.