Újabb diplomamentő csomag érkezik

Nyomtatás

Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések–- mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő az M1 televíziós csatornán.

A képzésben egyénileg, csoportosan és távoktatási formában is részt lehet venni. Az állam személyenként akár 300 ezer forinttal is támogathatja a nyelvtanulást – idézi a helyettes államtitkárt az MTI.

Az újabb programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven lehet megszerezni a diplomához szükséges vizsgát. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak, és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését. Akinek nem sikerül, annak vissza kell fizetnie a támogatást.

Alapszakon egy középfokú nyelvvizsga kötelező a diploma megszerzéséhez. Több mint 90 ezren lehetnek, akiknek záróvizsgájuk van, de nyelvvizsga hiányában nem kaphatnak diplomát.

Az első diplomamentő programban 2013–2016 között mintegy 10 ezren vettek részt, közülük több mint 6 ezren eredményesen – mondta Horváth Zita.

 

Decrease font size Default font size Increase font size