Jó tanácsok a rendőröktől

Nyomtatás

Az Érdi Rendőrkapitányság és a Diósdi Rendőrőrs munkatársai az Érdi Városi Polgárőr Egyesülettel együttműködve bűnmegelőzési standdal települtek ki a az elmúlt hétvégén Diósdon megrendezett Tavaszköszöntő Fesztivál helyszínére.

A rendőrök és polgárőrök vagyonvédelmi eszközöket mutattak be, felhívták a figyelmet a leggyakoribb jogsértésekre és azok felismerését lehetővé tevő elkövetési magatartásokra, továbbá a megelőzési lehetőségek széles spektrumát ismertették az érdeklődőkkel.

A rendezvényen a gyerekek megnézhették a rendőrségi szolgálati járműveket, ennek során a „rendőrmotorok” a megszokott sikert aratták a kicsik körében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a témával kapcsolatban az alábbi ajánlásokat adja:

  • A besurranó tolvaj minden esetben a csukott, de nem zárt ajtón keresztül jut be az otthonokba, ezért azok ajtaját, a kaput minden esetben zárják be, függetlenül attól, hogy otthon tartózkodnak-e vagy sem!
  • Az idegeneket lehetőség szerint a zárva tartott kerítésen, bejárati ajtón keresztül kérdezzék meg becsengetésük céljáról és csak állításuk valódiságának ellenőrzése után nyissanak ajtót, kaput!
  • A trükkös tolvajok mindig többen vannak, mindenkinek megvan a saját szerepe, hiszen a figyelmet próbálják elterelni.
  • Házaló árusoktól vásárolni nem biztonságos, hiszen a későbbiek során nincs lehetőség reklamációra!
  • Jó, ha tudják, hogy a közüzemi szolgáltatók túlfizetés esetén soha sem viszik házhoz a túlfizetett összeget és sohasem jelzik ezt személyesen!
  • Hivatalból, bankból, pénzügyei intézése érdekében sem keresik fel személyesen otthonában!
  • Idegeneknek magukról, értékeikről, családjukról, szomszédjaikról ne adjanak ki bizalmas információkat!
  • Készpénzt rövid időre se adjanak kölcsön idegennek, hivatkozzon bármilyen indokra (balesetre, sürgős életmentő műtétre, orvosi beavatkozásra vagy betegszállításra)!

 

(Police.hu)

 

Decrease font size Default font size Increase font size