Már elérhetők az szja-bevallások tervezetei
- Részletek
- Készült: 2018. március 06. kedd, 13:40
Elkészült az adóhivatal az szja-bevallási tervezetek kitöltésével. Ezzel mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített ettől az adminisztrációs tehertől. A NAV honlapján már, ügyfélkapun keresztül, elérhetőek a bevallási tervezetek – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-t.
A tárcavezető emlékeztetett: tavaly a NAV a bevallás készítésének a terhét – több mint negyedévszázados hagyománnyal szakítva – levette az adózók többségének a válláról. Ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben még söralátét sem kell.
Az e-szja projektje idén tovább bővült, egymillióval több, mintegy 5 millió tervezetet készített el a hivatal, amely „a munkáltatók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is dolgozott”. A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások szinte minden bevallási-tervezetét a NAV készítse el. Az e-szja mellett a jövedékiadó-bevallások kiajánlása ebben a folyamatban szintén egy fontos állomás, hiszen ez volt az első olyan szolgáltatás, amelyet a vállalkozásoknak nyújt a hivatal.
Az e-szja programja alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, így a több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély akár a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépen is megtekintheti, illetve ha szükséges, szerkesztheti is az szja-bevallását.
A kényelem, a gyors elérés és az egyszerűség mellett 2015-höz képest idén 138 tonna papírt is megtakarított a NAV az e-szja-val, ugyanis több mint 700 ezer egységcsomaggal készült kevesebb. A hosszú távú cél az adóhivatal papírmentessé tétele – jelentette ki a miniszter.
Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nem kell tennie semmit – őstermelő és áfa fizetésre köteles magánszemélyek kivételével –, május 22-én a NAV által elkészített tervezet hivatalos szja-bevallássá válik.
A bevallások legegyszerűbben az online felületen módosíthatóak, amihez mindössze egy ügyfélkapu-regisztárcióra van szükség. Akinek nincs ügyfélkapuja, az még március 19-ig kérheti a tervezete postázását.
Annak ellenére, hogy a magánszemélyek 80 százalékának semmilyen további teendője nem lesz a bevallással, így az automatikusan érvényessé válik majd májusban, lehet, hogy lesz olyan, akinek a postán kapott tervezetét kell majd kiegészítenie. Az érintettek ezt egy új, „17SZJA jelű” bevallás elkészítésével és benyújtásával tehetik meg, illetve érdemes még május 20-ig ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az e-szja, és a módosítás néhány gombnyomással otthonról, kényelmesen elintézhető.
mti