Változások szeptembertől

Nyomtatás

Szeptember 1-jétől lép életbe az új porszívószabályozás: maximum 900 wattos gépek kerülhetnek forgalomba. Második fázisába lép ugyanis a szabályozás, amelynek egyik leginkább lényeges eleme, hogy szeptembertől maximum 900 Watt teljesítményű porszívókat lehet gyártani. A gyártók szerint az új szabályoknak megfelelő, kisebb teljesítményű gépek nem lesznek rosszabbak a porszívás szempontjából.

Szeptemberben emelik a tanárok bérét, ami körülbelül 175 ezer pedagógust érint, és 24 milliárd forintot fordítanak rá a költségvetésből – mondta korábban Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára.

A most kezdődő tanév egyik újdonsága, hogy ingyenesen nyelvvizsgázhatnak majd a diákok. Az állam ugyanis 34,5 ezer forintig téríti meg a tanulók (35 éves kor alattiak) költségeit az első sikeres komplex vizsga esetén. A visszatérítésre a kormány 2018-ban 2 milliárd 788 millió, 2019-ben 3 milliárd 66 millió, míg 2020-ban 3 milliárd 372 millió forintot határozott meg.

A fokozatos, 2013 óta tartó bővítés jegyében ezentúl már a kilencedik osztályosok is ingyen kapják a könyveket. A kormány korábbi közlése szerint az intézkedés hatására a diákok 85 százaléka ingyen juthat majd hozzá a tankönyvekhez.

Most már tényleg át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. Ez eddig is ajánlásként szerepelt, szeptember 1-jétől azonban kimondottan tilos lesz a csipszadó hatálya alá eső termékeket árusítani. Eközben tovább folytatódik az iskolatej-, valamint az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program is.

Szeptember 1-jétől még kedvezőbbek lesznek a lakossági energiahatékonysági beruházások finanszírozására meghirdetett, nulla százalékos kamatú hitelprogram igénylési feltételei – adta hírül korábban az MFB Bank Zrt. Az áprilisi indulás óta folyamatos az érdeklődés az összesen 114,6 milliárd forint keretösszegű hitelprogram iránt, amely több tízezer lakás, illetve családi ház korszerűsítését teszi lehetővé. A módosításokat követően többek között lehetőség lesz arra, hogy a lakástakarék-pénztári megtakarításokat a kölcsön elő- vagy végtörlesztésére is felhasználhassák az ügyfelek.

Idén ősztől országossá válik a vastagbélszűrési program: a daganatos betegségek megelőzésére az 50 év feletti korosztálynak érdemes elmenni az ingyenes vizsgálatokra a háziorvoshoz. A vastagbélrák a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés Magyarországon. Évente 10 ezren betegednek meg, és a betegek csaknem fele veszti életét. Az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre. Az új program célja, hogy a halálozási arány tíz százalékkal csökkenjen.

Szeptembertől a gázcsatlakozásokhoz hasonlóan az áram- és víziközmű szektorban is lehetőségük lesz a családoknak és a kisvállalkozásoknak, hogy maguk válasszák ki a közműcsatlakozási munkák kivitelezőit. Létrejön ugyanis a villanyszerelők és vízszerelők központi nyilvántartása, amelybe mostantól várják az érintettek szakmák képviselőinek jelentkezését.

Forrás: napi.hu

Decrease font size Default font size Increase font size