Újra meghirdeti ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ

Nyomtatás

Másodszor hirdeti meg ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt., a tizennégy nyertes havi 70 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben, a jelentkezési határidő május 26-a – jelentette be a társaság vezérigazgatója Budapesten, egy tehetségnapi rendezvényen.

Bugár Csaba tájékoztatása szerint olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemisták, főiskolások pályázhatnak, akiknek hatályos diákhitel-szerződésük van. A jelentkezés feltétele egyebek mellett az is, hogy a hallgatónak legyen legalább két lezárt féléve. Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, valamint az előző két lezárt félévben a legalább 4,00-s korrigált kreditindex. A nyelvvizsga, a kutatói munka, a közéleti tevékenység és a sporteredmény pluszpontokat hozhat.

Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló indexmásolatot, továbbá a pluszpontokat igazoló dokumentumokat.

A tizennégy győztes fejenként havi 70 ezer, összesen 700 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben. A Diákhitel Központ május 26-ig várja a hallgatók jelentkezését.

A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú bizottság, a diákhitel szakmai grémium értékeli, és objektív szempontrendszer alapján javaslatot tesz a nyertesekre. A bizottság tagja Bugár Csaba mellett Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, valamint Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus.

A Diákhitel Központ tavalyi pályázatára több mint ötszáz hallgató jelentkezett, az első győztesek között jogász, orvos, villamosmérnök, vidéki és fővárosi, első-, másod-, sőt harmaddiplomás egyaránt előfordult. Többen köztársasági vagy Erasmus-ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társszerzők vagy önálló szerzők, kutatások résztvevői voltak – ismertette a vezérigazgató.

Bugár Csaba arról beszélt, hogy érdemes tanulni, befektetni a tudásba, és erre biztatta a jelen lévő tanulókat. Megjegyezte, a tavalyi pályázatok színvonala felülmúlta az előzetes várakozásokat.

Pavlik Lívia szintén kiemelte, hogy az ösztöndíjprogram első értékelésekor fiatal, rugalmas, ambiciózus hallgatókkal találkozott.

Úgy fogalmazott: ha az ember kitűz egy célt, és hisz benne, hogy el tudja azt érni, akkor el is fogja. Arra biztatta a jelenlévőket, ne féljenek feltenni a kérdést, hogy jó helyen vannak-e, és merjenek változtatni.

Szvetelszky Zsuzsanna úgy vélekedett, hogy mindenki tehetséges valamiben, a világnak pedig az összes tehetségre szüksége van.

MTI

Decrease font size Default font size Increase font size