Pusztazámoron élő vállalkozó kitüntetése
- Részletek
- Készült: 2020. január 16. csütörtök, 09:56

A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) az elmúlt év decemberében immár huszonegyedik alkalommal rendezte meg a vállalkozók napját, amelyre az ország minden megyéjéből mintegy hatszáz vállalkozó érkezett. Az Év vállalkozója kitüntetést hatvanketten vehették át, köztük három, Érden működő vállalkozás vezetője: Simon János Gergely, Sentimento Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Sipos Árpád, a Pé-Ta Autókereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonos-ügyvezetője, valamint a Pusztazámoron élő Kovács Krisztián, a Fókusz Computer Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Pest megyéből rajtuk kívül nem volt más kitüntetett. A díjazottak Varga Mihály pénzügyminisztertől vehették át az elismerést a MŰPÁ-ban.

Kovács Krisztián a díjátadást követően az erdmost.hu portálnak elmondta: vállalkozásuk 22 éves múltra tekinthet vissza, egy barátjával, Fekete Attilával építették fel a céget; a csapat már 13 fős, és évről évre fejlődnek, megújulnak.
„Ez volt az első alkalom, hogy ilyen kitüntetést vehettünk át. Úgy gondolom, ez a díj azt mutatja, hogy kitartással mindenki el tudja érni a célját. Mi két pillérre támaszkodhattunk: első a család, a másik pedig a jó csapat. Nagyon sokat köszönhetünk nekik, ahogy az Ipartestületnek, illetve ügyvezető igazgatójának, Csóli Csabának is – a hasonló szemléletmód közel hozott minket egymáshoz, átíveltük a generációk közti hidat, és sokat segítettünk egymásnak” – hangsúlyozta Kovács Krisztián.
Forrás: erdmost.hu






