Új háziorvos kezdte meg munkáját Pusztazámoron
- Részletek
- Készült: 2019. július 04. csütörtök, 12:12
Új háziorvos kezdte meg munkáját Pusztazámoron június 1-jétől. Dr. Deák Attila dr Andrásfalvy András Ders praxisát vette át, előreláthatóan egy évre, helyettesítés formájában. Deák doktor úr bemutatkozását olvashatják a következő sorokban.
Dr. Deák Attila belgyógyász-kardiológus szakorvos vagyok. Budapesten születtem, jómódú polgári családban. Szüleim az emberek szeretetére neveltek, fontos volt a családon belüli lojalitás, ehhez tartom magamat a mai napig.
Orvosi munkámban fontos egy együttműködés, a lelkiismeretes gyógyítás. 23 éves gyógyító munka után is szem előtt tartom a betegek testi-lelki egészségének fenntartását és empatikus gyógyítását.
Sok ismerősöm megkérdezi, hogy miért nem mentem még külföldre, nyugat-európai országba gyógyítani. Erre azt szoktam válaszolni, mert magyarnak születtem és Magyarország a hazám.
Tanulmányaimat az óbudai Csillaghegyi Általános Iskolában kezdtem, majd a Martos Flóra Gimnáziumban érettségiztem osztályelsőként. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemre első jelentkezésemre felvette, mellyel gyermekkori álmom valósult meg. 5 éves koromtól készültem az orvosi hivatásra, melyben Édesanyám joviális támogatása kísért.
Budapesten élek feleségemmel és két kiskorú gyermekemmel, a 15 hónapos Mici Anettel és a 6 éves Lili Bettinával.
Első házasságomból születtek Eszter és Ádám nevű felnőtt gyermekeim, akik szintén jól megállják a helyüket a társadalomban. Büszke vagyok rájuk is.
Fontosak számomra az emberi kapcsolatok, a betegeimmel való kommunikáció. Ahogy Hippocrates mondotta volt „Ne csak a beteget gyógyítsuk, hanem az embert is.”
Mint a bevezetőmben említettem, fontos a kommunikáció nemcsak a betegeimmel, de kollégáimmal is. Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy kitűnő ,empatikus orvos kollégámat, dr. Andrásfalvy Andrást helyettesíthetem egy éven keresztül .
Köszönöm Pusztazámor és Sóskút képviselő-testületeinek, valamint a betegek és kollégáim jóindulatát és bizalmát.
Dr. Deák Attila






