Színházi és zenei fesztivál Zsámbékon

Nyomtatás

Idén a nyári évad nyitófesztiváljaként látogatható meg a Y.EAST  Nemzetközi Színházi Fesztivál, melyet 3. alkalommal rendeznek meg a Zsámbéki Színházi Bázison 2018. június 21. és 24. között.

A fesztiválon négy nap alatt 13 színházi előadás, ebből három új bemutató és 4 db 48 óra alatt elkészülő magyarországi ősbemutatón vehetnek részt az érdeklődők. 6 koncert, DJ-k, szabadtéri filmvetítések, különböző workshopok és kézműveskedés, rövidfilmvetítések, csillagvizsgáló, gyerekprogramok, sportprogramok, Foci VB vetítés, csehországi sörök és magyar borok, sátortábor és persze a lehető legjobb hangulattal várják az érdeklődőket a különleges, természetvédelmi területen, „közelebb a csillagokhoz”.

Az idei harmadik fesztiválra már hat országból érkeznek fellépők (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia, Lengyelország és Szerbia). A színházi programban kortárs dráma, szerzői színház, gyermekelőadás, felolvasószínház és egy különleges projekt is helyet kapott, amelyben neves társulatok alkotói mérik össze tudásukat a közönség örömére.

A légvédelmi bázison évente egyszer, a Y.EAST fesztivál idején megengedett a sátorozás is, melyet a fesztivál szervezői ingyen biztosítanak a természetvédelmi területen.  A fesztiválon visszaváltható poharak és szelektív hulladékgyűjtők várják a látogatókat.

3 napos bérlet: 10 000 Ft

napijegy: 3000 Ft

A fesztiválra továbbá önkéntesek jelentkezését is várják, illetve az igazán lelkesek egyhetes alkotótáborba is jelentkezhetnek.

 

Decrease font size Default font size Increase font size