Szakmák éjszakája

Nyomtatás

Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! – ez a mottója az idei Szakmák éjszakájának, amelyet pénteken rendeznek meg 166 magyarországi településen, köztük Érden. Az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak minden szakmáról, különös tekintettel a hiányszakmákra. A közelben az érdi Kós Károly Szakképző Iskola várja a felnőtteket, fiatalokat április 13-án, pénteken, délután hattól este tízig.

Az ÉSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája  szervezésében az alábbi szakmákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők játékok bemutatók, gyakorlati foglalkozások keretében: közszolgálati ügyintéző, villanyszerelő, irodai titkár, cukrász, pincér, szakács, eladó, valamint gépi forgácsoló és szerszámkészítő (ez utóbbiakban közreműködnek környékbeli partnercégek munkatársai is).

Az iskola bemutató foglalkozást tart a karosszérialakatos, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakmák fémipari alapképzéséről is. Az érdeklődők ellátogathatnak az autodiagnosztikai tanműhelybe is, ahol az autószerelő szakmával ismerkedhetnek majd meg.

A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg országszerte; a programokon tavaly mintegy 46 ezren vettek részt. A rendezvények ingyenesen, regisztráció nélkül látogathatók. Érdemes eljönniük  azoknak a diákoknak, akik pályaválasztás előtt állnak, illetve már felvételt nyertek az intézménybe, és szívesen bepillantanának egy-egy foglalkozásba – és természetesen azok a felnőttek is sok új információval gazdagodhatnak, akik szeretnének új szakmát szerezni, pályát módosítani. A rendezvény idei mottója is erre buzdít: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!

Forrás: erdmost.hu

 

Decrease font size Default font size Increase font size