Az ünnep azé, aki várja

Nyomtatás

Iskolánk programjának szerves részét képezi a néphagyományok, a népszokások megismertetése, ápolása, hisz a magyar kultúrának évszázados hagyományai vannak. Az év utolsó hetei számtalan lehetőséget biztosítanak a hagyományok ápolására. Advent első vasárnapját megelőző héttől kezdődően egészen karácsonyig számtalan programot szervezünk diákjaink számára.

Már november végén megkezdjük az adventi előkészületeket, előkerülnek a karácsonyi dekorációk és elkezdjük díszíteni az osztályokat, az iskolát. A gyerekekkel beszélgetünk az adventről, a várakozás időszakáról, előkészítjük az adventi koszorút, felelevenítjük téli, ünnepi dalainkat, verseinket, játékainkat. Az iskola előtti betlehem felállítása után a Szent család története is előkerül egy-egy órán. Az osztályokban angyalka-játék folyik, szeretet-befőtt készül, rajzok, ajándéktárgyak készítése teszi ünnepivé napjainkat.

Minden hétre jut egy-egy olyan nagyobb program, melyet a gyerekekkel, szülőkkel közösen tervezünk, szervezünk:

  • November 20–23. között mézeskalácsot sütöttünk a gyerekekkel. Az alapanyagokat a szülők biztosították, a sütésre, díszítésre az ebédlőt és a konyhát használtuk.
  • November 24-én tartottuk az Adventi vásárt és kézműveskedést a tornateremben, mely hangulatosan és vidáman telt, sok-sok szép igényes ajándékkal térhettünk haza.
  • December 1-jén az óvodásokkal közösen a Vál-völgyi kisvonattal vonatoztunk, ahol a Mikulással is találkoztunk.
  • Az adventi ünnepkör részeként minden héten 1-1 osztály készült műsorral és közösen gyújtottuk meg az adventi gyertyákat is.
  • December 16-án az óvodásokkal, a falu lakóival együtt ünnepeltünk a Falukarácsonyon, és az ünnepség utáni közös uzsonna tette emlékezetessé az ünnepvárást.

Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik a programok megvalósításához bármilyen módon hozzájárultak, szebbé téve ezzel az iskolai adventi készületet.

Garai-Kiss Gabriella

tagintézmény-vezető

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size