Letették a Mapei új gyárépületének alapkövét

Nyomtatás

Az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft. 2,4 milliárd forintból bővíti sóskúti gyárát és raktárát, a beruházás alapkövét május 17-én tették le. 

Az alapkőletételen részt vett térségünk országgyűlési képviselője, dr. Aradszki András (Fidesz–KDNP). A politikus beszédében kiemelte: „a térség adottságai kedvezőek, az elérhetőség kiváló, és a fejlesztéseknek köszönhetően – mint például a csatornázás – fogadni tudják a beruházókat. További lépéseket teszünk abba az irányba, hogy a vállalkozói klíma helyi szinten is megerősödjön.” 

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője egyebek mellett azt emelte ki, hogy magyar alapanyagból, magyar munkaerővel kívántak termelni. A mostani fejlesztés célja a termelés bővítése – mondta, hozzátéve, hogy a beruházást a Mapei Kft. finanszírozza. 

A Mapei Kft. sóskúti üzeme a 2000-es évek elején épült, és mintegy tíz esztendeje tovább bővült. Most a meglévő mellé egy körülbelül 8000 négyzetméteres raktárépületet húznak fel, elhelyeznek egy porkeverő gépsort és bővítik az adalékszergyártást. Az építkezés november végére fejeződik majd be, és a gépek telepítése után, jövő márciusban kezdődhet meg a termelés az új létesítményben. Hosszú távon 20-30 fővel emelkedik majd  cég dolgozóinak létszáma; jelenleg 170 főt alkalmaznak.

napi.hu, erdmost.hu

 

Decrease font size Default font size Increase font size