Fontos határidő jár le szeptember 1-jén

Nyomtatás

Szeptember 1-jén jár le a közétkeztetési rendeletben, a közétkeztetés egészségesebbé tételére szabott, hároméves türelmi időszak. Az egészségügyi hatóság az ellenőrzéseket fokozatosan, az őszi hónapokban kezdi meg – közölte az ÁNTSZ. A gyerekek helyes táplálkozási szokásainak kialakításához a szülők támogatását is kéri a hatóság.

Az ÁNTSZ szerint több téren is javult az iskolai közétkeztetés minősége az elmúlt években. Megjelentek a teljes kiőrlésű pékáruk, új nyersanyagokat is használnak a főzés során és többször kerül friss zöldség, gyümölcs az asztalra. Egy korábbi, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által 2014-ben közzé tett felmérés azonban azt is megállapította, hogy tejből és tejtermékből a szükségesnél kevesebbet kaptak a gyerekek, az ételek sótartalma pedig jelentősen meghaladta az ajánlott értéket. A táplálkozás-egészségügyi rendelettel ezen a helyzeten is javítani lehet majd.

Az egészségesebb közétkeztetést szolgáló alapelveket az országos tisztifőorvos 2011-es ajánlása fektette le, 2014-ben pedig megjelent a közétkeztetési rendelet. Ennek előírásait a most kezdődő tanévtől, szeptember 1-jétől már kötelező lesz alkalmazni. A konyhák túlnyomó többsége élt az átmeneti időszak adta lehetőséggel, és fokozatosan új ételeket vezetett be. A folyamat része volt az  "Mintamenza" program, melynek sikere bizonyítja, hogy a gyerekekkel az új ízek és az egészségesebb ételek megkedveltethetők.

A rendelet kötelező alkalmazásával együtt az ellenőrzések, mintavételezések is megkezdődnek az ősszel. A vizsgálatokat a járási hivatalok végzik népegészségügyi hatáskörükben eljárva. A tisztiorvosok, közegészségügyi felügyelők célja elsősorban nem a büntetés lesz, hanem az, hogy segítsék az előírások gyakorlati megvalósításában a konyhákat. Azonban ha visszatérő szabálytalansággal találkoznak, megteszik a szükséges intézkedéseket.

(Forrás: napi.hu)

 

Decrease font size Default font size Increase font size