Pusztazámor Kupa 2015

Nyomtatás

Egy napsütéses, gyönyörű márciusi napon (21-én) sikerült megrendeznünk Pusztazámor önkormányzatával közösen az első Pusztazámor Kupa futóversenyt. A versenypálya kijelölésében könnyű dolgunk volt, hiszen nem volt gond szép, futásra alkalmas erdei utat találnunk. Nemcsak Pusztazámorról, hanem Budapestről, Szentendréről, Szolnokról, Pilisszentlászlóról, Budaörsről, Tárnokról, Sóskútról is érkeztek versenyzők, összesen 120-an (4) álltak rajthoz.

A versenyt a legkisebbek kezdték. Szép számban jöttek ovisok, és bizony a leggyorsabb nyulakat megszégyenítő tempóban futottak. Öröm volt őket nézni és szurkolni nekik. Következtek a nagyobbak 2 kilométeren, ahol bizony nagy küzdelmeket láthattunk, főként a befutónál. Végére maradtak természetesen a legnagyobbak, akik nagyon erős kezdéssel indultak neki az 5 kilométeres távnak. A mezőnyben bizony több profi sportoló is elindult, de nagyon sok „örömfutót” is köszönthettünk.

Mindenkinek nagyon tetszett a pálya vonalvezetése, a pusztazámori táj és a kedves fogadtatás. Egyesületünk, a Pilisi Pegazusok csapata is nagy örömmel rendezett a községben versenyt.

A futóverseny nem jöhetett volna létre Pátrovics Benedek polgármester úr vendégszeretete, Csernyák Krisztina és Kiss Ágnes munkája nélkül. Köszönjük szépen a megjelent futóknak a részvételt, valamint a Csuta családnak a sok segítséget, a polgárőrségnek a hatékony munkát.

A sikeren felbuzdulva 2016-ban is szeretnénk futóversenyt rendezni Pusztazámoron.

Jövőre újra találkozunk!

Gedeon Zsolt edző, Pilisi Pegazusok S. M. E.

A versenyeredmények

OVIS KOROSZTÁLY (200 m)

Lány                    Helyezés                            Fiú

Jánosi Flóra                1                                  Keller Nándor

Horváth Eszter           2                                  Pálok-Ney Ágoston

Csuta Johi                 3                                  Jarács István

2004–2008-BAN SZÜLETETTEK (2000 m)

Lány                                                  Fiú

Jánosi Virág                 1                      Rényi-Vámos Bendegúz

Zsámár Anna               2                      Tarnay Teó

Rényi-Vámos Vanda      3                      Groh Levente

2000–2003-BAN SZÜLETETTEK (2000 m)

Lány                                                    Fiú

Molnár Krisztina             1                       Nagy Bálint

Keresztes Hanna           2

Csuta Boglárka              3

1980–1999-BEN SZÜLETETTEK (5000 m)

Nő                                                        Férfi

Gazdag Zsuzsi                   1                    Radics Csaba

Szabó Csilla                       2                    Miksa Kende

Jánosi Lilla                         3                    Göllény Zsombor

1980 ELŐTT SZÜLETETTEK (5000 m)

Nő                                                          Férfi

Salamonné Szentimrei Eszter 1                    Somogyi Károly

Dobó Kata                          2                    Csuta Albert

Csutáné Pataki Gabriella         3                    Keller László

 

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size