Ezer program tíz napon át a Művészetek Völgyében

Nyomtatás

 

Csaknem ezer program közül válogathatnak a Művészetek Völgyének idei látogatói július 25-től tíz napon át Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön.

Márta István fesztiváligazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta: immár 24. alkalommal ad otthont a völgy a fesztiválnak, amely 53 helyszínen 1500 fellépővel várja az érdeklődőket. A több száz éves települések különleges közösségi térré alakulnak át: kézművesek, tíz napig a közönséggel és a helyi lakosokkal együtt élő művészek, zenészek veszik birtokba a máskor csendes Balaton-felvidéki falvak utcácskáit, tereit, udvarait.

Kapolcson a már megszokott helyszínek és előadók mellett – mint a Palya-udvar, a Kapolcsi Hobo Klub, a Kaláka Versudvar vagy a hagyományőrzőket összefogó Muharay Szövetség – számos új fellépővel, programmal és helyszínnel bővül idén a kínálat. Ilyen például Harcsa Veronika saját udvara, a Fonó együttes FolkUdvara, a hazai start-up közösségeket bemutató Design Terminál udvar és az ifjúsági darabokat és amatőr társulatokat bemutató Színház Színpad.

Hatvan település mutatkozik be az Éltető Völgy programsorozat keretén belül, a helyi kulturális értékeket a taliándörögdi Ősök Háza vonultatja fel, a Kék abrosz mozgalom pedig több kapolcsi porta összefogásának köszönhetően a gasztronómia lokális értékeit mutatja meg.

A hajnalig tartó koncertek, a tánc-, a színházi és könyvbemutatók mellett játszóházak, filmvetítések, zenés erdei séták, képző- és iparművészeti kiállítások egész sora várja a látogatókat. Vigántpetend határában, Csórompusztán ismét letáborozik a Hello Wood nemzetközi építésztalálkozó fiatalokból álló alkotóközössége, akik a fesztivál ideje alatt született munkáikat ki is állítják.

Az eddigi tapasztalatok alapján idén csaknem 100 ezer látogatóra lehet számítani a Művészetek Völgyében.

 

Decrease font size Default font size Increase font size