Kultúrházak éjjel-nappal

Nyomtatás

Országszerte több mint 400 művelődési és közösségi házban ezernél is több program várja a közönséget a Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat három napja alatt, február 28. és március 2. között.

A művelődési házak fontos szerepet töltenek be az ország kulturális életében; látogatottságuk meghaladja az évi 80 millió főt, ami azt jelenti, hogy az emberek kedvelik, használják ezeket a közösségi tereket. A farsang utolsó hétvégéjére meghirdetett programsorozat éppen ezekre az intézményekre kívánja felhívni a figyelmet, és olyanokat is becsalogatni a közösségi házakba, akik eddig nem voltak rendszeres látogatók.

2012-ben még csak 156 intézmény vett részt az eseménysorozatban, míg az idei csatlakozók száma ma reggelre átlépte a 400-as határt. A szervezők legalább 100 ezer résztvevőre számítanak a több mint ezer programon. Sok rendezvény a farsangi hagyományokhoz kapcsolódik.

Mint a szervezők közölték, az eseménysorozathoz csatlakozó intézmények és programok száma jelenleg is folyamatosan bővül; a teljes kínálat a www.kulturhazak.hu honlapon található meg.

Az MTI nyomán

 

Decrease font size Default font size Increase font size