Nyári veszélyek

Nyomtatás

 

A nyári programok - a kikapcsolódás öröme mellett -  veszélyeket is rejthetnek, amelyek elkerülése érdekében több dologra is oda kell figyelniük mind a gyerekeknek, mind pedig a felügyeletükkel megbízott felnőtteknek. Ezzel kapcsolatban szeretnénk felhívni a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.

 

A nyár, a vakáció ideje a közlekedés szempontjából is veszélyes lehet. A gyermekek életkoruknál fogva meggondolatlanabbak, olykor kiszámíthatatlan a viselkedésük. A tapasztalatok azt mutatják, hogy túlságosan bíznak a közlekedés felnőtt résztvevőiben, a járművezetők tapasztalataiban. A közlekedés azonban sokszor olyan váratlan helyzeteket is hozhat számukra, amelyeket még az idősebb – a közlekedésben jártasabb – felnőttek sem tudnak megoldani. Fontos, hogy a gyermek ismerje, és tartsa be az alapvető közlekedési szabályokat, valamint mi magunk felnőttek is legyünk óvatosabbak. Vezessünk lassabban azokon a helyeken, ahol sok gyermek tartózkodik.

A szülők gyermekeikkel együtt tekintsék át a legfontosabb gyalogos és kerékpáros közlekedési szabályokat, vizsgálják át a gyermekeik kerékpárját és szükség esetén szereljék fel a kötelező tartozékokkal, mint pl. a fékek, világítóberendezések, prizmák, csengő stb. Nagyon fontos, hogy a kerékpárok műszaki állapota mellett saját és gyermekeink biztonságáról se felejtkezzünk el. Mindezek érdekében a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság azt tanácsolja, hogy a kerékpározás, görkorcsolyázás és a gördeszkázás közben használjanak bukósisakot.

A nyári idény elmaradhatatlan velejárója a szabadvizek, szabad strandok környékének látogatása, amelyek különösen népszerűek az iskolai szünidőt aktív pihenéssel töltő fiatalok körében. A felüdülés ezen formái számos veszély forrásai is lehetnek.

 

A vízi balesetek megelőzésére az alábbiakban fordítsanak figyelmet:

A fürdés tilalmát, vagy az egyéb veszélyes fürdésre alkalmatlan helyeket „FÜRÖDNI TILOS!" táblával jelzik. Különösen veszélyesek a szabad vizek közül a bányatavak, a hírtelen változó vízmélység és hőfok miatt.

A szabadvizeken, folyókon, holtágakon, egyéb vízfelületeken több helyen is megengedett a fürdőzés. Vannak azonban olyan helyek, ahol tiltják a fürdőzést, amelyet táblával jeleznek.    Kellő óvatosság szükséges az ismeretlen vizeken, ugyanis a víz alatti nem látható tárgyak, így például faágak és egyéb akadályok könnyen sérülést okozhatnak. Különösen vigyázni kell az erős sodrású folyókban, ahol gyakoriak az örvényképződések, hiszen ezek még a jó úszókra is veszélyt jelentenek. 

Mindezeket összefoglalva ajánljuk tehát, hogy a megfelelő biztonsági feltételekkel ellátott kijelölt fürdőhelyeket, ismert szabad strandokat vegyék igénybe, még akkor is, ha ez esetleg több utazást igényel majd. A szabadvizek hőfoka általában elmarad a strandfürdők – megszokott – vízhőmérsékletétől, a hőségtől felhevült testtel történő vízbe ugrás különösen veszélyes ezért kerüljék, mert megterheli a szervezetet, izomgörcsöt okozhat, sőt akár vízbe fulladáshoz is vezethet.

Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.

 

Vízi eszközök használatának veszélyei

Fontos, hogy a vízen tartózkodásnál (fürdőzés és vízi járművel történő közlekedésnél) tartsák be a szabályokat. A vízi sporteszközök, valamint egyéb úszó eszközök, csónak használatánál el kell kerülni a kijelölt fürdőző helyeket. A fürdőzőket tilos zavarni. A vízi járművek, eszközök bérbevétele előtt a bérlőnek nyilatkoznia kell arról, hogy tud-e úszni. Azok, akik nem tudnak, mindig vegyenek fel mentőmellényt. A bérbe vett vízi eszközön mentőmellény, vagy mentőpatkó elhelyezése kötelező, valamint a parttól csak 50-100 méteren belül használható. A vízi járműről vízbe ugrani tilos!

 

Viharjelzés

Kötelező a fürdőzőknek, a vízi eszközöket használóknak és a csónakban horgászóknak a viharjelzés folyamatos figyelemmel kísérése.

Az I. fokú viharjelzés (figyelmeztetés az elővigyázatosság betartására) – percenként 45-ször felvillanó sárga fényjelzés – esetén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürödni!

A II. fokú viharjelzés (figyelmeztetés a fenyegető veszélyre) – percenként 90-szer felvillanó sárga fényjelzés – esetén fürödni tilos!

 

Forrás: ORFK

Decrease font size Default font size Increase font size