Segítség hatósági ügyek intézéséhez

Nyomtatás

kormany.hu részeként online szolgáltatást (http://ket.kormany.hu/) indított a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, amellyel ügyfélbarát megoldásokkal kívánja segíteni a hatósági ügyekben eljárókat és ügyfeleket, legyen az például okmányirodai, földhivatali vagy építési ügy.

ket.kormany.hu honlapon indított Ket.Helpdesk online szolgáltatás elsődleges célja, hogy mind a hatósági ügyintézők, mind az ügyfelek jobban megismerjék a közigazgatási hatósági eljárásokra és szolgáltatásokra vonatkozó tudnivalókat, szabályokat és a közelmúltban történt változásokat. A honlapon várják egy-egy konkrét hatósági ügy intézése kapcsán felmerülő kérdéseket mind az ügyintéző, mind az ügyfél részéről.

A szolgáltatást a KIM Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkársága hozta létre. Szabó Erika államtitkár elmondta, hogy a közigazgatási hatósági eljárások (Ket.) szabályai, illetve azok mindennapi érvényesülése meghatározó jelentőségű a közigazgatás helyes működése és jó megítélése szempontjából. Az államtitkár szerint ezért is nagyon fontos, hogy az állam megfelelő szakmai, jogi tájékoztatást nyújtson a hatósági ügyintézőknek, ugyanakkor minden érdeklődő ügyfél is az őt érintő, hatósági ügyintézéssel kapcsolatos kérdésére választ kaphasson.

Az új portál fő tartalmát egyrészt a hatósági eljárási szabályozással kapcsolatos jogértelmezési kérdések és az azokra adott válaszok képezik, valamint folyamatosan frissülő tartalommal jelennek majd meg a hatósági eljárás általános szabályait érintő hírek, információk, jogszabályok.

A hatósági ügyintézéssel bármilyen módon kapcsolatba kerülő hatóságok és személyek részére gyakorlati és elméleti kérdésekkel és segédanyagokkal töltik fel a weboldalt, amely egyszerűen kezelhető ügyfélbarát felületen lehetőséget ad arra is, hogy kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat fogalmazzanak meg az oldalra látogatók.

A weboldal indítása része a kormány Jó Állam kialakítására irányuló intézkedéseinek. A kormány által indított közigazgatási reform legfőbb célja, hogy az ügyfelek számára átláthatóvá, érthetővé és legfőképp ügyfélbaráttá tegye a mindennapi ügyintézést. A közigazgatási és hatósági eljárás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt tavaly év végén módosította az Országgyűlés. Ez az átfogó módosítás is arra szolgált, hogy a közigazgatás közelebb kerüljön az emberekhez, valamint arra, hogy a polgárok az ügyeik intézése kapcsán ne riadjanak el a hatóságokkal való érintkezés gondolatától. A módosítás többek között az eljárások gyorsítását szolgálta. Emellett egyértelműbbé váltak a hatósági ellenőrzések keretei, meghatározva annak alapvető, valamennyi eljárásban érvényesülő szabályait.

Szintén a Ket. részenként módosultak korábban az ügyintézési határidők: 2011. január 1-jétől már naptári napban ( és nem munkanapban) számolják az ügyintézési határidőket. 2014. január 1-jétől pedig 30 napról 21 napra csökken majd az ügyintézési idő.

 

Forrás: http://hirlevel.egc.hu/

Decrease font size Default font size Increase font size