Iskolai hírmondó

Nyomtatás

Versenyfigyelő

Iskolánk több versenyeredménnyel is büszkélkedhet. Örömmel osztom meg önökkel, hogy a tanév utolsó két hónapjában lezajlott versenyeken is döntős helyeken végeztek tanulóink.

Sóskúton rendezték meg a kerékpáros KRESZ-versenyt, melyről a gyerekek szép díjakkal távoztak, hiszen az első helyezés kivételével mi hoztuk el a többi díjat. A versenyen II. helyezést ért el a negyedik osztályos Andó Krisztina, aki egy új bicikli boldog tulajdonosa lett. Lázár Gréta második osztályos tanuló III. helyezést ért el. A IV. helyezett pedig Szakács Bence lett a negyedik osztályból. Mindketten ajándékcsomagokkal térhettek haza. Gratulálunk nekik!

Május hónapban olvasati vetélkedőre mentünk a sóskúti iskolába, ahol ebben a tanévben Berg Judit Rumini című regénye volt a téma. Az iskolánkat négy (négyfős) csapat képviselte. Kategóriájában a harmadik osztály csapatai megszerezték az I. és II. helyezést. Az első díjas csapat tagjai: Csuta Boglárka, Berki Tamás, Petky Benedek, Gróh Janka, akik egy- egy szép könyvet kaptak. A második helyezett csapat tagjai: Kalmár Kristóf, Kenéz Martina, Lázár Lea, Tarnay Klára. A negyedik osztályos csapatok szintén a dobogó legfelső fokain végeztek, ők is elhozták az I. és a II. helyezéseket. Az első helyezett csapat tagjai: Horniák Júlia, Károlyi Bendegúz, Kovács Barbara, Petky Domokos. A második helyezett csapat tagjai pedig: Keresztes Hanna, Szakács Bence, Zrubecz Lilla. Valamennyi diákunknak gratulálunk a szép eredményekhez!


Visszapillantó

Áprilisban a Föld napjához kapcsolódóan ismét megrendeztük a „Zöld hetet”. Igen fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, és erre igyekszünk tanulóink figyelmét is felhívni. Rajzpályázatot hirdettünk a témával kapcsoltban, melyre szép számmal érkeztek alkotások, ezek az iskolában rendezett kiállításon megtekinthetőek. A legszebb alkotások készítői könyvjutalomban részesültek, melyet a Gyermekmosoly Alapítvány támogatott. A projekt zárásaként papírgyűjtést szerveztünk, egy héten keresztül fogadtuk az iskola elé helyezett konténerbe a felesleges papírhulladékot. Ezúton szeretnénk megköszönni a sok-sok papírt a gyereknek, a szülőknek és minden támogatónknak!

2012. május 18-án délelőtt a madarak és fák világnapja kapcsán az Öreg Tölgy kastélyfogadó parkjába kirándultunk, ahol Tarján Barna, a Pilisi Természetvédelmi Egyesület madarászának gyermekfoglalkozásán vettünk részt. A csodadobozból strucctojás, egerészölyv-szárny, madárkoponyák és lábak kerültek elő. Barna csupa érdekességet mesélt a madárvilágról, amit a gyerekek és a felnőttek érdeklődve hallgattak. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Zámori Körnek, hogy támogatta a Madarászsuli létrejöttét, valamint Krajcsovics Jánosnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta ezt a gyönyörű parkot, mely igazán méltó helyszín a természet szeretetére nevelésnek.

A tanév végéhez közeledve a Gyermekmosoly Alapítvány jóvoltából ellátogathattunk iskolánk diákjaival a budapesti Elevenpark játszóházba, ahol játék, élmény és szórakozás várt rájuk. Ebben a napfényes játszóházban kedvükre válogathattak a gyerekek a trambulin, csúszda, mászófal, buborékhegy és a kalandpálya között. Volt sok móka és kacagás.

Május elején minden évfolyam diákjai az édesanyák, nagymamák köszöntésére készülődtek, s színvonalas az anyák napi műsorral kedveskedtek szeretteiknek. Megható pillanatok, könnyes szemek jelezték, hogy ismét sikerült meghitté tennünk ezt a szép ünnepet.

A hónap utolsó napja Dallos Márta által vezetett „Zenesuli” tanévzáró vizsgakoncertjével zárult. A foglalkozásokra – melyet csütörtök délutánonként tartott–

15 kisdiák járt rendszeresen. A bemutató után a gyerekek verssel és virágokkal köszöntötték Márti nénit, majd elfogyasztották az alkalomra készített süteményeket. A délután jó hangulatban telt el, öröm volt nézni a sok tehetséges kisdiákot.

Június elsején a pedagógusokra emlékeztünk. Iskolánk harmadik osztályos tanulói műsorral készültek erre az alkalomra. Ezt követően minden osztályból két-két diák köszöntötte verssel és egy csokor virággal tanítóját, megköszönve az elmúlt évet, a sok-sok tudást és fáradozást.


Előretekintő

Lassan elérkezünk a 2011/2012-es tanév végéhez. Mint minden tanévben, idén sem maradhat el a jól megérdemelt osztálykirándulás. Az első és második osztály a Vasúttörténeti parkba látogatott el. Június hónapban több helyi és érdi kirándulást is terveznek.  A harmadik osztály tömegközlekedéssel tekinti meg Budapest nevezetesebb helyeit, mint a Parlamentet, a Margit-szigetet és a  Hősök terét. A negyedik osztályosok pedig kétnapos erdei iskolában voltak május közepén a Velencei-tónál.

2012. június 14-én 16 órakor Nyárváró évzárót tartunk az iskola tornatermében, melyre minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk. A negyedik osztályos tanulók búcsúztatása is ezen a napon történik.

Az utolsó tanítási nap ebben a tanévben június 15. péntek.

A hivatalos tanévzáróra 2012. június 22-én kerül sor a sóskúti iskola tornatermében 17 órai kezdéssel. A tanévzáró műsort iskolánk tanulói adják. Ekkor kapják meg tanítványaink a bizonyítványt. Minden kedves szülőt és érdeklődőt szeretettel várunk idén is.

Napközis táborunk, mely igen nagy népszerűségnek örvend, június 26-ától június 30-áig tart, sok izgalmas programmal.

A vakációra kellemes időtöltést, sok felejthetetlen pillanatot kívánok minden kisdiáknak!

 

Lázár Emília

tanító

 

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size