Katonahőseink emlékezete

Részletek

Készült: 2012. máj. 14. hétfő, 09:37

Magyarországon a vitézi múlt megbecsülésének és a katonahősök mély tiszteletének a legtermészetesebbnek kell lennie, hiszen nemzetünk históriáját a csataterek forgatagában írták, vérrel és vassal. A magyar hadtörténelem több mint ezeréves múltra tekint vissza, régebbi, mint az államiság. Az állandó küzdelmekben a magyarság rettenetes véráldozattal fizetett, mind a katonák, mind a civil lakosság tekintetében.

Sajnos a 20. század vesztes háborúi és azok következményei ültették el a közvéleményben azt a nézőpontot, amely szerint a magyar történelem a mohácsi csata óta szükségszerűen hanyatló, és sorsszerűen bukásra ítélt, reménytelen szabadságharcok és háborúk sorából áll. Ez a nemzeti büszkeségre és öntudatra nagyon veszélyes és alapjaiban téves nézet megerősödött a szocializmus évtizedei alatt, és még ma is fel-felüti a fejét.  Ennek megváltoztatása alapvető követelmény ahhoz, hogy a magyarság visszanyerhesse büszkeségét és összetartó erejét.

 Katonahőseink tiszteletének visszaállítása a nemzetépítés egyik alappillére kell hogy legyen. Ennek során tudatosítani szükséges hadtörténelmünk nagyívűségét és azt, hogy annak hősei oly sokan vannak az egyszerű közvitézektől a legendás hadvezérekig, amellyel alig kelhet versenyre más nép. Háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket. Ezt a nagyon ősi és dicsőséges hadtörténelmet fel kell használnunk saját nemzetünk jobbítására.

A hősök tiszteletének, újraépítésének és fenntartásának szellemi és gyakorlati síkon kell megvalósulnia. Szellemi téren egyértelműen az állami oktatásra hárul a legnagyobb feladat, melynek keretében tudatosítani szükséges az ifjúságban hadtörténelmünk jelentőségét.

Katonahőseink emlékének tisztelettel adózunk, amely azonban gyakorlati teendőkkel is jár. A neves alkalmakkor ünnepségeket, megemlékezéseket rendezünk, valamint sírjaikat ápoljuk, folyamatosan karbantartjuk.

E tiszteletadásoknak az állami protokolltevékenységbe való beépítése is elengedhetetlen. A legfelsőbb állami vezetők főhajtása világosan jelzi az állampolgárok felé az ügy fontosságát, egyúttal hitet tesz azon értékrend mellett, amely a nemzet fegyveres szolgálatát egyik legfőbb erényként tiszteli.

Az ilyen jellegű kegyelet kifejezését elsősorban a hadisírgondozó tevékenység teszi lehetővé. Ez magába foglalja az itthon és külföldön nyugvó magyar katonák sír- és emlékhelyeinek nyilvántartását, ápolását, az eltűntek nyughelyeinek felkutatását és megtalált halottaink azonosítását.

A feladat óriási. A magyar nemzet egész történelme során elszenvedett háborús vesztesége nemzetközi viszonylatban is döbbenetes. Ez a török hódoltság alatt oly mértékű volt, hogy már a kortársak a nemzethalál képével szembesültek. Nem alaptalanul. Az örökösödési és napóleoni háborúk szinte megtizedelték a Magyar Királyság férfilakosságát, amely a birodalom többi népéhez képest igen jelentős erővel vett részt ezekben a pusztító összecsapásokban.

A legnagyobb veszteségek a modern kor két kataklizmájában, az első és a második világháborúban érték a magyarságot. Ma már nincs tisztában vele a közvélemény, hogy az első világháborúban milyen leírhatatlan pusztulás érte a bevonultakat. A Magyar Királyság területéről besorozott 3 797 000 katonából mintegy 661 000 esett el, 743 000 megsebesült és 734 000-en fogságba estek.

A második világháború hősi halott magyar katonáinak száma mintegy 120–180 000 főre becsülhető, a sebesültek száma körülbelül 180–220 000 fő. Fogságba több mint 700 000 magyar állampolgár került, közülük mintegy 600 000-en a Szovjetunióban raboskodtak. Ebből legalább 230 000 volt az elhurcolt polgári személy. A legmértéktartóbb becslések szerint is 180 000 magyar ember vesztette életét a szovjet hadifogolytáborokban és a GULAG-on. Mindent egybevetve, Magyarország a második világháború össz-embervesztesége szempontjából a negyedik helyen áll a világon a Szovjetunió, Németország és Lengyelország mögött.

Az általában hallható véleménnyel ellentétben a Magyar Királyi Honvédség tagjai a második világháborúban szintén jól harcoltak. Teljesítményüket a többi hadviselő félhez képest jóval gyengébb felszereltségük korlátozta, de a bátorságnak ezek a katonák sem voltak híján – hasonlóan elődeikhez. A magyar hadisírgondozás egyik legfőbb feladata, hogy minél pontosabban meghatározza a két nagy háborúban elesett és hadifogságba esett katonák számát. A másik cél az összes olyan helyszín feltérképezése, ahol magyar katona nyugszik; ezeknek a helyeknek a védelme, megőrzése, ápolása bel- és külföldön egyaránt.

A feladat nagyságát jelzi, hogy a történelmi Magyarország földje az első világháború idején több mint százezer katonának adott végső nyughelyet. A sírok száma a második világégés során újabb, közel kétszázezres nagyságrenddel nőtt, amelyben benne foglaltatnak a német, szovjet, román és bolgár elesettek is. Külföldön több mint 30 országban lelhetők fel olyan hősi temetők, amelyben magyar katonák nyugszanak. A legtöbb sír a Szovjetunió utódállamaiban és Olaszországban található, de sok van Szlovákiában, Romániában, Lengyelországban és a volt Jugoszlávia területén is. Számos honvéd nyugszik Ausztriában, Németországban, Albániában vagy Franciaországban, és a különös magyar katonasorsot jól mutatja, hogy még Törökország, Izrael, sőt Kína és Japán földjén is találhatók hősi sírok.

Sajnálatos tényként kell megállapítani: hőseinket az elmúlt több mint hatvan évben nem tiszteltük eléggé, s ez hadisírjainkra is igaz. Létük leginkább a helyi lakosság gondoskodásától függött.

A hadisírgondozás feladatát jelenleg a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály látja el tizenkét fővel. Magyarországon ez a tevékenység a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum keretei között kezdődött meg, és sok nehézség árán épültek ki a nemzetközi kapcsolatok. Eddig hét állammal sikerült hadisírgondozó kormányközi megállapodást kötni. A folyamatban lévő tárgyalások eredményeként a következő év első felében a Brit Nemzetközösséggel és Lengyelországgal várható hadisírgondozó megállapodás aláírása. Makray Katalin asszony vállalta el a magyar hadisírgondozás fővédnökségét. Személyében egy olyan közismert és elismert személyiséget nyertünk meg ügyünknek, aki rendkívül kötődik ahhoz, hiszen nagyapja tábornoki rendfokozatban szolgált a Magyar Királyi Honvédségben, édesapja pedig a magyar katonai ejtőernyőzés egyik neves alakja, második világháborús veterán, Makray Ferenc százados volt.

Az egyén szempontjából a hadisírgondozás legkézzelfoghatóbb része az, amikor adatainkkal az elesettek és eltűntek hozzátartozóinak segítséget nyújtunk, hogy megtalálják szeretteik, őseik végső nyughelyét. A folyamatos megkeresések azt igazolják, hogy a leszármazottak érdeklődése emberöltőkkel a nagy háborúk befejezése után is töretlen. A kérelmek megválaszolásának előfeltétele a belföldi és külföldi levéltári forrásokban, könyvészeti anyagokban történő állandó kutatás, számítógépes adatbázisok kiépítése. Az eddigi kutatási eredmények széles körű közlése és a hadisírgondozás eszméjének megismertetése érdekében a kor követelményeinek megfelelően 2011-ben internetes honlapot indítottunk.

A hadisírok ápolásában és karbantartásában a Magyar Honvédség tevékenyen részt vesz. Elesett hőseink emlékének ápolása rendkívül fontos a hadsereg belső összetartó erejének fenntartásában, mert ez mindig arra emlékezteti a katonákat és a civileket egyaránt, hogy a hadsereg családként gondoskodik halottairól. Ugyanakkor a nálunk nyugvó idegen katonák sírjának gondozása legalább ilyen fontos feladat. Ez az egyik útja a hosszú háborús múlt és ellentétek lezárásának, hiszen Albert Schweitzer híres mondása szerint a hadisírok a béke követei, és ha ezekről gondoskodunk, akkor a béke mellett teszünk hitet.

(Forrás: Dr. Szarka Gábor – Maruzs Roland őrnagy írása a Honvédségi Szemle 2012/3. számában)