Minden gyerek egyszer felnőtt lesz, és minden felnőtt volt egyszer gyerek

Nyomtatás

Szávai Géza erdélyi származású Déry Tibor-díjas budapesti író volt június 3-án a zámori könyvtár vendége. Délelőtt találkozott az iskola diákjaival. „Egyaránt írok könyveket gyerekeknek és felnőtteknek, hiszen a kettő között nincs nagy különbség: minden gyerek egyszer felnőtt lesz, és minden felnőtt volt egyszer gyerek” – mutatkozott be az iskolásoknak, és ízelítőül korábban megjelent köteteiről is mesélt, többek között a nemrégiben ötödik kiadását megélt Székely Jeruzsálem című nagy sikerű könyvéről. 

Az író jó hangulatú, interaktív játékos foglalkozást tartott. Meséskönyveit is játékos módon és nagyon szórakoztatóan mutatta be a gyerekeknek, akik igen aktívan vettek részt az író-olvasó találkozón. A legügyesebbek jutalmat is kaptak a vendégtől.

Köszönet a Pest Megyei Könyvtárnak, hogy lehetővé tette a zámori író-olvasó találkozót.

K. Á.

Decrease font size Default font size Increase font size