Pusztazámor történelmi személyiségei

Nyomtatás
A Zumur család neve a XIV. századig többször előfordul oklevelekben. 1342-ben Zumur Miklós a király kegyelméből Pókaföldet kapja, ezért felveszi nevéhez a Pókateleki előnevet. 1462-ben Zámor község tulajdonosa Pókateleki Kondé János elhagyta a Zumur előnevet. 1562–69 között Pókateleki Zumur Miklós ötödiziglen leszármazottja (egy másik ágon) a király körüli személynök feladatát látta el.
 
A Korláth család 1202-től ismert nagybirtokos család. Imre király híve, vitéze Korláth Benedek vajda. A királynéval Aragóniából érkezett udvarhölgyek közül házasodott (Tota). A család előnevei (Bényei, Alsókalossai) Gömör megyei birtokaikra utalnak (Bénye, Alsó-kálosa). E megyén kívülj hatalmas birtokkal rendelkeztek Nyitra, Komárom, Pest, Bereg, Zaránd, Nógrád, Heves, Sáros megyékben is. 1552-ben Korláth István hősi halált halt Losonczy István mellett, mikor a Temesvárt feladó és elvonuló magyarokat a törökök felkoncolták. 1556-ban Huszt várát védi Korláth Mihály Szapolyai János özvegye, Izabella hadvezérével szemben. Mivel Ferdinánd király felmentő serege késlekedik, kénytelen a várat a túlerőnek átadni. A király mégis Beregszásszal jutalmazza. 1598-ban Korláth István Gömör alispánja, Szendrő (a Felvidéket védő legnagyobb vár) várkapitánya. Korláth István Bethlen Gábor portai követe. Az ő fia János, aki feleségül vette Kovács Anna Máriát 1668-ban. 1698-tól Pusztazámor birtokosai a Korláth fivérek: István és Farkas. A község határában lévő egyik feszület, melyre az 1803-as évszám van vésve, Korláth keresztként ismert a faluban.
 
Mentler Mihály nagyszombati főbírónak köszönheti a község az országban egyedülálló zámorhegyi remetetemplom újjáépítését 1758-ban, valamint a falu benépesítését német, szlovák és magyar telepesekkel. A falu fejlődésnek indult, lélekszáma megemelkedett. A Mentler család jó ízlését és természetszeretetét dicséri a Zámori-pataktól délre fekvő kúria épülete és a patak túlsó oldalára áthúzódó gyönyörű szép park kialakítása.
 
Nagyalásonyi Barcza Károly 1798-ban Mentler Jozefával kötött házassága révén kerül Pusztazámorra. A települést a Barcza család tovább fejleszti. 1870-ben iskola létesül, melynek a Barcza család a fenntartója, hasonlóképpen támogatják a Knopfer András által alapított helyi római katolikus plébániatemplom működését. 1890-ben a Barcza család új kastélyt építtetett eklektikus klasszicizáló stílusban. A régi Mentler kúria és az új kastély között kialakított kertet arborétummá varázsolták és klasszicista stílusú kerti pihenőt, fürdőt, halastavat és a díszkert szögletében kis sarokbástyát építettek. Barcza Károly kultúrmérnök és földbirtokos 1888-ban leleményes találmánya révén felhasználva a Zámori-patak 2,5 méteres esését hidraulikus kosok segítségével gazdasági vízvezetéket hozott létre, mellyel kielégítette a kastély és major ivóvíz szükségletét, a vetésterületek öntözését, 80 szarvasmarha itatását, a tavak és a fürdő táplálását, valamint a veteményes kert és 40 holdnyi rét öntözését.
 
A Barczákra ma is tisztelettel emlékeznek Zámoron. Az első világháború után házhelyeket osztottak az uradalomban dolgozó napszámosok és cselédek részére, így indult el a falu fejlődése.
 
Dr. Barcza György 1888-ban Pusztazámoron született. Diplomáciai pályafutását 1912-ben Athénben kezdte, majd Koppenhágában, Stockholmban és 1920 után Bécsben szolgált. 1927–1938 között rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter a vatikáni Szentszék mellett. 1938-tól 1941-ig a londoni követség vezetője. 1941-ben, amikor Magyarország belépett a háborúba, nyugdíjazását kérte. 1943 elején a Kállay-kormány meghatalmazásával Svájcba utazott, ahol megalakította a Követek Tanácsát, mely Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállása után a nyugati hatalmak felé képviselte Magyarország érdekeit és szorgalmazta a háborúból való kilépést. Nem rajta múlott, hogy missziója nem járt sikerrel. 1951-ben családjával együtt Ausztráliába emigrált; 1961-ben Sydney-ben hunyt el. Leszármazottai szétszórva a világban élnek.
 
1994-ben megjelent Emlékirataiban így fogalmazza meg hitvallását: „Én és a társaim a szabad, független, alkotmányos és európai értelemben vett demokratikus Magyarország ügyét szolgáltuk. Semmiféle idegen uralmat vagy elnyomást nem szolgáltunk, a németét éppoly kevéssé kívántuk szolgálni, mint bármely másét, így az oroszét sem. Magyarok voltunk, azok is akartunk maradni...”
 
Dr. Kmoskó Mihály (1876–1931) neves tudós, biblikus nyelvész és tanár a falu plébánosa volt. Az orientalisztika nemzetközileg jegyzett egyetemi oktatója a pesti bölcsészkaron. 12 nyelven beszélt. A Magyar Tudományos Akadémia keleti nyelvekkel foglalkozó részlegét vezette. A Mezopotámiában 5000 évvel ezelőtt élt sumer nép legnagyobb kutatója és szakértője volt. 1910-ben lefordította és kiadta Hammurabi törvénykönyveit (Kolozsvár, 1911). A magyar őstörténettel kapcsolatos óriási, kiadásra kész, több mint 2000 lapos, kései sémi forrásokat vizsgáló kézirata 1930 óta vár kiadóra. Kmoskó Mihály professzort 1931-ben Pusztazámoron temették el.
 
A jeles történelmi személyiségek emlékét méltón őrzik a község utcanevei.