Országos Vállalkozói Mentorprogram indul a magyar kis- és középvállalkozóknak, ahol vállalkozói tudatosságukat, együttműködési képességeiket segítik jártas szakemberek. A mentorprogramra október 31-ig várják a jelentkezőket.
Az Európai Uniós finanszírozásban megvalósuló mentorprogramnak a magyar kis- és középvállalkozók állnak a középpontjában, őket szeretnék szakmailag és személyesen is mentorálni és erősíteni a vállalkozói tudatosságukat – mondta dr. Surányi Róbert, az Országos Vállalkozói Mentorprogram projektvezető-helyettese, aki törökbálinti előadásán ismertette a program részleteit.
– A személyes mentorálás során a 35 év alatti vállalkozókat, a női vállalkozókat, illetve a generációváltás előtt álló családi vállalkozásokat igyekszünk megszólítani. A csoportosan megvalósuló szakmai mentorálást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara végzi az ország valamennyi megyei kamarájának, köztük a Pest megyeinek a bevonásával. Itt azoknak a kis- és középvállalkozásoknak a jelentkezését várjuk mentoráltként, akik külpiacra szeretnének törekedni, be akarják indítani exporttevékenységüket vagy növelni akarják ebből származó bevételeiket, illetve olyan cégeket is várunk, akik beszállítóvá szeretnének válni vagy már azok, csak tovább szeretnének fejlődni – emelte ki Surányi Róbert.
A mentorprogram projektvezető-helyettese azt is elmondta, hogy a programban többféle mentorálási eszközzel készülnek, egyebek között egy e-learning tananyaggal, amelyet szakértők dolgoznak majd fel. Megyénként három beszállítói és két külpiaci mentorcég képviselői állnak majd a vállalkozók rendelkezésére, 6×90 percben személyes tanácsadásra is lehetősége nyílik a program résztvevőinek.
Az Országos Vállalkozói Mentorprogramra még október 31-ig várják a kis- és középvállalkozók jelentkezését.
Forrás: erdmost.hu
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Vezetés kánikulában
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire