Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A Pusztazámori Napköziotthonos Óvoda játszóudvarának felújítása

mfp

Az önkormányzatnak mindig nagy elégedettség, amikor egy sikeres pályázat útján nyert beruházásról tud beszámolni, vagy éppen arról, ha saját forrásból valósított meg hasonlót.
Legutóbbi „vegyes” forrásból, két évvel ezelőtt a Móricz Zsigmond utca felújítását végeztük el.
Jelen beruházásunk nagyságrendjében ugyan kisebb az útfelújításnál és szűkebb kör élvezheti a gyümölcsét, de „használói”, a gyerekek annál nagyobb lelkesedéssel vették birtokba a felújított óvodai játszóudvart.
Beszámolónkat kezdjük egy kis visszatekintéssel. Az Oktatási Épületegyüttes 1998-ban került átadásra. Az óvoda udvara teljesen más képet mutatott akkor, mint most. Volt egy babaház, csúszdamászó hálóval és egy homokozó. Persze akkor ez, a kezdet kezdetén, tökéletesen megfelelt a célnak és az azt használó gyerekeknek. Az idő múlásával az igények és a lehetőségek is változtak.
A játszóudvaron az első felújítás 2006-ban valósult meg, akkor a Pusztazámor Községért Közalapítvány közreműködésében, finanszírozásában. A játékok tára kiegészült egy rugós játékkal, görgősjáróval, valamint a csúszdamászó alá ütéscsillapításként gumitéglát fektettek. Akkoriban a tornaterem falától a játszóudvart egy sövénysor választotta el.
Hét évvel később kapta meg az udvar azt a képét, amelyet idén tettünk még szebbé, gazdagabbá. A Miniszterelnökség 2023. december 13. – 2024. január 12. időszak közötti benyújtási határidővel, a Magyar Falu Program keretében pályázatot hirdetett „Önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztése, önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó beszerzések” pályázati kategóriában. (MFP/ÖTIFB/2024/OJKJF) Ezen pályázati lehetőség keretében indult önkormányzatunk „A jövő generációja most játszik - A Pusztazámori Napköziotthonos Óvoda játszóudvarának felújítása és korszerűsítése” című saját projektjével. Az óvodai játszóudvar felújítását célzó alprogramban, az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 6.000.000 Ft volt. A képviselő-testület úgy döntött, ha ki is kell egészítenie a beruházást saját forrásból, beadja pályázatát, hogy a kicsi gyerekek továbbra is biztonságos, és új játszóeszközök között töltsék a mindennapjaikat.
A beérkezett árajánlatokat elbírálva az ACER Kft. ajánlatát fogadta el és nyújtotta be a testület a pályázaton. Pályázatunk sikerrel járt, megfelelt a pályázati kiírásban meghatározott tartalmi értékelési szempontoknak és szinte a maximális támogatásban részesültünk.
A teljes felújítás 9.640.576 Ft-ba került, amelyből 5.999.974 Ft pályázati pénz volt, a fennmaradó 3.640.602 Ft pedig önkormányzati saját forrás.
Két eszköz kivételével (lépegető, homokozó) új játszóeszközöket telepítettek, egy eszköz felújításon esett át (rugós játék). Az udvar új ütéscsillapító gumiburkolatot és gyepszőnyeget is kapott. A korábban kialakított öntözőrendszer újra aktiválásával rajzolni sem lehetne szebb gyepet az óvoda udvarában. A felújítás a tervek szerint haladt és 2024. augusztus 9-én elkészült. Így a 2024/2025-ös óvodai év kezdetén az ovisokat új jásztóudvari eszközök várták.
Mégpedig: csúszdaház mászóhálóval – alacsony; lovaskocsi; kalózhajó; görgősjáró; babaház amőbával; lóhere rugós játék; duplarugós libikóka; polyball.
De ne feledkezzünk meg a lépegetőről és a homokozóról sem, mert azok továbbra is a gyerekek rendelkezésére állnak.

Az öröm kifejezésére álljon itt néhány gyermekvélemény:
„Apukám szerint is nagyon f..... lett az oviudvar.”
„Nekem a legjobban a lovaskocsi tetszik, a lovacskákkal, mert azok el tudnak vinni meseországba is!”
„A legjobb a tölcsér, mert ha bedobom ki is jön!” (a labda)
„A kisház sokkal jobb, mert odaköltözhetünk.”
„A hajót vezetni is lehet és az aljába el lehet bújni!”

 

Ilyen lett!

20231115 112406  20240105 091924  20240105 092047

 

Ilyen lett!

Óvoda 1   Óvoda 2   Óvoda 8

 

 

 

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size