Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

2023. január 1-jétől nem kell felmutatni jogosítványt vagy a forgalmi engedélyt az igazoltatáskor, és ezért semmilyen módon nem szankcionálhatják a vezetőket, hiszen az ilyesmi többé nem minősül szabálysértésnek.

Fontos részlet, hogy a változás kizárólag azokra vonatkozik, akiknek Magyarországon állították ki a jogosítványát, és járművük is szerepel a magyar nyilvántartásban.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy aki magyarként külföldi rendszámú autót vezet, továbbra is köteles lesz magánál tartani annak okmányait, és ellenőrzéskor átadni. Aki külföldi állampolgárként vezet magyar rendszámú járművet, szintén jobban teszi, ha továbbra sem hagyja otthon a jogosítványát. A helyzet változatlan lesz külföldön: magyar autósként továbbra is magunknál kell tartanunk az okmányainkat, és a Magyarországon regisztrált jármű nemzetközi kötelező biztosítási igazolását.

A rendőrök egyébként évek óta elektronikusan ellenőrzik a Belügyminisztérium nyilvántartásában szereplő adatokat a náluk lévő többfunkciós kéziszámítógéppel. Vagyis a törvénymódosítás tulajdonképpen csak lekövette az informatikai fejlesztéseket.

Néhány kattintással kideríthetik, hogy érvényes-e egy magyar rendszámú gépjármű műszaki vizsgája, van-e rajta kötelező biztosítás, nem körözik-e, esetleg nem vonták-e ki korábban a forgalomból. A változás érdekes mellékterméke, hogy aki nem a saját vagy az általa üzemben tartott autó volánja mögött ül, annak sem kell külön készülnie az új helyzetre, ugyanis régóta nem kötelező úgynevezett kölcsönadási szerződést kötni az autó tulajdonosával vagy üzembentartójával. Ilyen megállapodást azért érdemes mégis kötni, mert az autóval okozott biztosítási káreseménnyel, illetve közlekedési szabálysértéssel kapcsolatos felelősség utólagos tisztázásához ad kézzelfogható bizonyítékot.

Az ellenőrzéshez használt készülékkel a rendőrök meg tudják nézni az igazoltatott vezető személyi adatait is, illetve hogy van-e érvényes jogosítványa az adott járműkategóriára, valamint nem tiltották-e el a vezetéstől.

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size