Tökön október 14-én átadták a megújult Árpád-kori templomromot. A műemlék újjáépítése a Market Építő Zrt. társadalmi felelősségvállalásával valósult meg. Tök a cég által életre hívott ROM vándorprogram első állomása, amely a magyar építészeti örökség felfedezését, megóvását és népszerűsítését célozza meg.
A Rossztemplom dűlőben, a község mai helyétől északkeletre, kb. 2 km távolságra épült Árpád-kori kistemplom egykor plébániatemplom lehetett. A román stílusú egyhajós, egyperiódusú templom nem sokáig lehetett használatban, a régészeti leletek szerint nem érte meg a török hódoltság korát. A téglalap alaprajzú hajóhoz félköríves szentély csatlakozik, felmenő falai azonban több helyen leomlottak. A még álló falak 5-6 méter magasak. Az egyhajós templom különlegessége a hajó két szemközti falába mélyedő két negyed köríves záródású fülke. A fülkékbe annak idején egy-egy mellékoltár nyúlt. Ezek lenyomata, illetve alapozása a feltárás folyamán előkerült. A műemléki védelem alatt álló rom régészeti feltárása és részleges helyreállítása 2000-ben, a millennium évében ugyan megtörtént, azonban sem az építmény műszaki állapota, sem nehézkes megközelíthetősége nem inspirálta a turistákat a templomrom meglátogatására.
Az október 14-i rendezvényen Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója elmondta: másfél évvel ezelőtt kollégája, Belecz Péter kereste meg a magyarországi templomromok állagmegóvásával kapcsolatos ötletével. Ezt követően dolgozták ki a ROM vándorprogramot, melynek célja a romok felkutatása, szakszerű helyreállítása, valamint a romemlékek környezetének megújítása. A hosszú távra tervezett projekt több mint száz emlék feltérképezésével és mintegy 50 bejárásával kezdődött, amely után 12 műemlék lett előzetesen kijelölve.
A töki templomrom megújításában közel száz önkéntes vett részt a Market dolgozói közül. A vezérigazgató bejelentette: a programot tízéves időtartamra tervezik. Évente 50 millió forintot szánnak rá, mely összeg révén évi 2-3 templomromot tesznek majd rendbe.
Belecz Péter, a program ötletgazdája és vezetője a midio.hu-nak elmondta: a projektben a környéken összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával erősítették meg a középkori falakat, rendezték a templomrom környezetét és megteremtették annak két irányú megközelíthetőségét. A helyreállított különleges atmoszférájú szakrális emlékhely mostantól a nagyközönség előtt is nyitva áll, és várja látogatóit a hazai, illetve nemzetközi túra- és zarándokmozgalmak megújult célállomásaként.
Belecz Péter a program következő helyszínét is elárulta: előkészítés alatt van a második helyszín a Veszprém megyei Aszófőn, a Kövesdi templomromnál. A munkálatok a szakági partnerek mellett ugyancsak a Market Építő Zrt. önkéntes munkatársainak bevonásával történnek.
Forrás: midio.hu
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester