Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Az első forgalomba helyezett, a főváros és Etyek közötti szakasz után július 27-étől már egészen a Velencei-tóig lehet eljutni kerékpárúton.

A Budapest–Balaton kerékpáros útvonal teljes, 108,2 kilométeres hosszából az Etyek–Velence szakasz 32,6 kilométer hosszú, amely tartalmazza a meglévő 2,9 kilométeres kerékpárutat Gyúró és Tordas között. A beruházás során 18 kilométer hosszan mezőgazdasági-kerékpáros vegyes forgalmú út épült a meglévő földutak leburkolásával, 1,9 kilométeren Nadap és Velence között pedig új, önálló kerékpárút épült ki, illetve 1,2 kilométeren felújították a burkolatot és kerékpársávot jelöltek ki.

Egy új híd is épült Pázmándon a Bágyom ér felett, valamint átépítették vagy felújították a meglévőket. A most átadott szakasz Etyek, Gyúró, Tordas, Kajászó, Pázmánd, Nadap településeket és Velence városát érinti.

A szakaszon két új pihenőhelyet is kialakítottak, ahol padok és asztalok szolgálják a megpihenni vágyó biciklisek kényelmét. A kerékpárútnak köszönhetően a helyi szolgáltatók, azaz a szállásadók, vendéglátóhelyek forgalma is megnőhet.

A kerékpárút turizmus bővítése mellett a helyben élők életkörülményén is javít, a belső közlekedést is teljesen meg fogja változtatni. Nem csak a sportolás felé nyit egy kaput, hanem a településen belüli mindennapokat is segíti.

Egy hónapon belül már Balatonakarattyáig is el lehet jutni biztonságosan, így hamarosan a végéhez ér a Budapest–Balaton kerékpárút projekt.

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2025.júl. 05 Szo
Gyalogos és kerékpáros túraútvonal-fejlesztések

Pest Vármegye Önkormányzata konzorciumi vezetésével két új turisztikai fejlesztés is indul hamarosan. [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.jún. 08 V
Pünkösd történetéről

Pünkösd a kereszténység – a húsvét és a karácsony utáni – harmadik legnagyobb ünnepe, melyet [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.jún. 04 Sze
Emlékezés a nemzeti összetartozás napján

105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon palotában a tárgyaló delegációk [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.máj. 19 H
Május 20-án jár le az adóbevallási határidő

Május 20-án, vagyis kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.ápr. 13 V
Törvényjavaslat a települések védelme érdekében

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a közelmúltban két médiumban is [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size