Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon ez a nap legyen a Köztisztviselők napja. 1997-ben tartották meg először. 2001 óta munkaszüneti nap a köztisztviselők számára, a minisztériumok, közigazgatási hivatalok, megyei önkormányzati hivatalok, polgármesteri hivatalok, okmányirodák, az APEH, az OEP, valamint más, köztisztviselőket foglalkoztató intézmények csak ügyeletet tartanak.

 „A központi, a területi és a helyi közigazgatásban dolgozó tisztviselők az állam működtetésének alappillérei. Az állampolgárok részéről megnyilvánuló jogos elvárás a magas fokú szakmai felkészültség, az empátia, a lelkiismeretesség és mindenekelőtt az etikus, ügyfélközpontú ügyintézés. E hivatás gyakorlói ennek tudatában végzik mindennapi munkájukat. Tisztában vannak azzal, hogy milyen felelősséget jelent a lakosság, az ügyfelek, az állam és az önkormányzatok szolgálata, a közjó érvényre juttatása.

Tisztelettel köszöntjük a Magyarország közigazgatásában dolgozó kormánytisztviselőket, köztisztviselőket és valamennyi munkavállalót!” – fogalmaz a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége.  

 

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2025.júl. 05 Szo
Gyalogos és kerékpáros túraútvonal-fejlesztések

Pest Vármegye Önkormányzata konzorciumi vezetésével két új turisztikai fejlesztés is indul hamarosan. [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.jún. 08 V
Pünkösd történetéről

Pünkösd a kereszténység – a húsvét és a karácsony utáni – harmadik legnagyobb ünnepe, melyet [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.jún. 04 Sze
Emlékezés a nemzeti összetartozás napján

105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon palotában a tárgyaló delegációk [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.máj. 19 H
Május 20-án jár le az adóbevallási határidő

Május 20-án, vagyis kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.ápr. 13 V
Törvényjavaslat a települések védelme érdekében

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a közelmúltban két médiumban is [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size