Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Immár 20. alkalommal rendezik meg június 25-én az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját.

Ebben az évben a kiállítóterek és gyűjtemények újra teljes erőbedobással koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel készülnek arra, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a varázslatos nyárestét. 

Mintegy 400 intézmény közel 2000 programmal készül a kerek évfordulóra. A Múzeumok Éjszakája szervezőcsapata és a programban részt vevő intézmények már hónapok óta azon dolgoznak, hogy ezúttal is maradandó élményeket szerezhessenek a látogatóknak. 

Az érdi Magyar Földrajzi Múzeum is változatos programokkal készül a június 25-i Múzeumok Éjszakájára. Az első program 18 órakor kezdődik. Köszöntőt mond dr. Csőzik László polgármester, a rendezvényt dr. Kubassek János múzeumigazgató nyitja meg.

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2025.júl. 05 Szo
Gyalogos és kerékpáros túraútvonal-fejlesztések

Pest Vármegye Önkormányzata konzorciumi vezetésével két új turisztikai fejlesztés is indul hamarosan. [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.jún. 08 V
Pünkösd történetéről

Pünkösd a kereszténység – a húsvét és a karácsony utáni – harmadik legnagyobb ünnepe, melyet [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.jún. 04 Sze
Emlékezés a nemzeti összetartozás napján

105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon palotában a tárgyaló delegációk [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.máj. 19 H
Május 20-án jár le az adóbevallási határidő

Május 20-án, vagyis kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV [ ... ]

OrszágosBővebben
2025.ápr. 13 V
Törvényjavaslat a települések védelme érdekében

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a közelmúltban két médiumban is [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size