Az április 3-ai országgyűlési választáson Pest megye 1. számú választókerületének polgárai – köztük Pusztazámor lakói – ismét a Fidesz–KNDP-pártszövetség képviseletében induló Aradszki Andrást választották képviselőjükké. Az újraválasztott honatyától a Zámori Hírek írásban kért interjút, mely a lap 2022/2. számában jelent meg.
Képviselő Úr, olvasóink nevében is gratulálok a megválasztásához! Kérem, röviden vázolja fel, milyennek látja a választókerülete, illetve az azt alkotó egyes települések helyzetét.
– Köszönöm szépen a gratulációt, és üdvözlöm a kedves pusztazámori Olvasókat! Egy országgyűlési választás mindig a demokrácia ünnepe és a demokrácia győzelme. Külön köszönöm a rám leadott zámori szavazatokat!
A választókerület helyezte az elmúlt 12 év kormányzati munkája nyomán nagyon ígéretesnek mondható. 2010 óta, amióta képviselő vagyok, mindig külön gondot és figyelmet fordítottam arra, hogy minden egyes település – akkor még Érd, Diósd és Százhalombatta – gondjait megismerjem, azokon képességeim és lehetőségeim szerint segítsek. 2014 óta, amióta – immár Százhalombatta nélkül – Érd és Diósd mellett Pusztazámor, Sóskút, Tárnok és Törökbálint is hozzám tartozik a Pest megyei 1. számú választókerületben, azóta ezeken a településeken sem volt ez másképp. Persze mindig alapvető feltétele a falvak, városok fejlesztésének és az országgyűlési képviselő eredményes tevékenységének, hogy megfelelő legyen az együttműködés a települések polgármestereivel. Az elmúlt 8 évben – hála Istennek – ez az együttműködési készség megvolt mind Pátrovics Benedek, mind König Ferenc, mind pedig Szolnoki Gábor részéről, 2019 óta pedig Lukács László új tárnoki polgármester részéről is. Ez utóbbi azért említésre méltó dolog, mert látszik belőle, hogy a párt- és társadalmi kötődések esetleges különbsége ellenére is fejlődhet egy település, ha van együttműködés a képviselő és a polgármester között. Ez sajnos 2019 óta Érdről nem mondható el, és a készség nem az én részemről hiányzik.
2014 óta tehát számos fejlesztés valósult meg a településeinken, és szerénytelenség nélkül mondhatom azt, hogy talán még soha nem volt ilyen rövid idő alatt ilyen sokoldalú és intenzív fejlődés a környéken. 2010 óta mintegy 300 milliárd forintnyi állami támogatást sikerült Érdre és környékére hoznom, ami példátlan e térség történetében. Bölcsődék, óvodák, iskolák, orvosi rendelők, játszóterek épültek és újultak meg; utakat újítottunk fel és építettünk –Pusztazámoron például legutóbb a Dózsa György utcát; Érden a Kós Károly iskola területén kibővített profillal kialakítottuk a térség szakképzési központját; új rendőrségi épület és kezdeményezésemre járási ügyészség és bíróság épült; az agglomerációs felújítások keretében fejlesztettük a vasúti közlekedést, az M7-es autópályán új le- és felhajtóágakat alakítottunk ki; Sóskúton és itt, Pusztazámoron ipari park létesült, és reményeim szerint létesülni fog Érden és Tárnokon is – ez a fajta fejlődés minden település szempontjából nagyon fontos. Az új kormányablakok meggyorsítják és kényelmesebbé teszik az ügyintézést, a zajvédő falak kiépítése és bővítése élhetőbbé teszi az autópálya környékét.
A kormányzat évek óta külön hangsúlyt fektet a helyi vallási közösségek intézményeinek megújítására, a Kárpát-medencében így több ezer templom, plébánia, parókia, lelkészlakás, hittanterem és közösségi tér tudott megújulni, bővülni. Ennek részeként és személyes közbenjárásomra választókerületünkbe is jelentős támogatások érkeztek, köztük a pusztazámori, a sóskúti, a tárnoki és a tárnokligeti katolikus templom is részesült ilyenben.
A legfontosabb és legnagyobb fejlesztések mégis Érden, a Modern Városok Programjának keretében kezdődtek el 2016-ban, amira a kormányzat mintegy 70 milliárd forintot biztosított és különített el. Ez az egész választókerület életében nagy jelentőséggel bír, mert az érdi fejlesztések többsége érezhetően kihat a környező település lakóinak életére is.
Ismeretei szerint milyen feladatok, problémák várnak megoldásra rövid, közép- és hosszabb távon a térségben. Milyen esélyt lát ezek megoldására, hogyan szándékozik segíteni a tervek megvalósítását?
– Feladatok, megoldandó problémák mindig adódnak. A megkezdett vállalásokat be kell fejezni. Ilyen a már említett érdi ipari park, az azt körülvevő és kiszolgáló infrastruktúra: a 7-es úton létesített tárnoki körforgalom már elkészült, a települést elkerülő út tervezése zajlik. Az Érd és Tárnok határában lévő Vadlúd utcai csomópont a Sóskúti és Fehérvári úti csomóponttal együtt idén körforgalmi kiépítettséget kap. A következő években a nagyon várt zajvédő falak is elkészülnek.
A 2020-ban bekövetkezett Covid-fertőzésem előtt új hagyományt kezdtem kialakítani: havi-kéthavi rendszerességgel összehívtam a térség polgármestereit egy munkareggelire, ahol kötetlenül meg tudtuk beszélni a következő időszak teendőit, és azt is, hogy miben van szükség az országgyűlési képviselő segítségére. Ezeken Pátrovics Benedek polgármester úr is rendszeresen részt vett, és ennek számos pozitív eredménye született. Szeretném most, a választások után és felgyógyulásomat követően ezt a hagyományt folytatni, mert igen gyümölcsöző és közvetlen módja ez a problémák felvetésének és megoldásának.
Hiszem és vallom: az én dolgom az, hogy a települések lakóinak valós problémáit kell orvosolni és a valós igényeket kell kielégíteni. Az országgyűlési képviselőnek nem a saját ötleteit kell megvalósítania, hanem a választók akaratát kell képviselnie „fölfelé”, illetve a nekik megfelelő megoldásokat kell szorgalmaznia. Ezért én mindig nyitott vagyok a polgármesterek felé, meghallgatom a javaslataikat, és annak megfelelően igyekszem közbenjárni. Ez a szándékom a jövőben is.
A pusztazámori önkormányzat kialakította a község ipari parkját, néhány vállalkozás már megkezdte itt a működését. Lát esélyt arra, hogy többéves képviselői és korábbi államtitkári kapcsolatrendszerét is felhasználva személy szerint is elő tudja segíteni vállalkozások Pusztazámorra települését?
– Az ipar nem alakult ki kellőképpen, ennélfogva kellő számú munkahely sem állt rendelkezésre az egyre növekvő számú lakosság számára, a dolgozóknak naponta ingázniuk kell otthonuk és Budapest között, lakóhelyük pedig „alvóvárossá” vált. A 2010 óta zajló fejlesztések is túlnyomó részt magyar költségvetési pénzekből valósultak és valósulnak meg. 2021 óta azonban az uniós támogatások és pályázatok szempontjából Pest megyét már Budapesttől külön kezelik, így a jövőben lehetőség nyílik helyi pályázatok beadására és a „brüsszeli pénzek” elnyerésére.
Ennélfogva abból a célból, hogy helyben munkahelyeket teremtsünk, csökkentsük az ingázók számát, és nem utolsósorban jelentősen megnöveljük településeink iparűzésiadó-bevételét (IPA), a legcélszerűbb ipari parkokat létrehozni. Ez ma már nem azt jelenti, hogy füstöt okádó gyárkéményeket építünk, hanem azt, hogy környezetkímélő, más üzemeket kiszolgáló, sokszor logisztikai vagy raktárépületeknek adunk helyet, amelyek profitjuk egy részét a nekik helyet biztosító településnek fizetik be. Épp egy ilyen jellegű, modern napelemekkel felszerelt raktárépületet épít Tárnokon májustól a Concordia-Therm Kft.) Ebből lehet aztán a helyi fejlesztéseket megvalósítani, mert a kormányzati segítség és más külső források nem fognak mindig rendelkezésre állni. Ezért tartom én is elengedhetetlennek a megfelelő jellegű helyi ipari parkok mielőbbi kialakítását, és természetesen lehetőségeimhez mérten segítem ezek működőképességének biztosítását. Például a Diósdot politikai okokból elhagyni kényszerülő Kerox cég az én közbenjárásomra települt a sóskúti ipari park területére, és nem költözött ki Kínába. Így adóját a sóskúti polgárok részre fizeti be az önkormányzatnak.
Milyen módon és gyakorisággal tervezi tartani a kapcsolatot Pusztazámor község vezetésével, a helyi választópolgárokkal? Hogyan képzeli el az együttműködést, a közös munkát, a választópolgárok képviseletét az Országgyűlésben?
– Erre a kérdésre fentebb már nagyjából választ is adtam. Természetesen a tervezett munkareggeliken kívül is mindig rendelkezésükre állok a településvezetőknek, amennyiben megkeresnek. Ez eddig is így volt. 2010 óta havi rendszerességgel tartok Érden fogadóórát, ahol mindig számos választópolgár keres meg ügyes-bajos dolgaival, illetve a települések nyilvános rendezvényein, ünnepein továbbra is szeretnék részt venni. Aki keres, az eddig is, ezután is mindig megtalál. Ha egy probléma megoldása országgyűlési felszólalást, esetleg törvénymódosítást igényel, akkor ezeket a lépéseket is megteszem, ahogy volt már erre példa korábban is. Kereszténydemokrata politikusként, hitem, meggyőződésem és lelkiismeretem szerint fogok ezután is minden ügyben eljárni, és a hozzám tartozó települések lakóinak érdekeit képviselni. Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam. Isten áldja a kedves Olvasókat! Hajrá, Pusztazámor!
Képviselő Úr, olvasóink nevében is köszönöm az interjút!
Kiss Zoltán
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Vezetés kánikulában
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire