A lehetséges lezárásokról azt mondta, hogy a kormány még semmit sem döntött el előre, ő semmit sem zár ki, de minden rosszat el akar kerülni. Ha felmegy a harmadik oltások száma és lemegy a fertőzések száma, akkor nem kell zárni. Ezért mindenkit arra kért, vegye fel a harmadik oltást, de persze a szabályokat is be kell tartani.
A miniszterelnök elmondta, hogy hamarosan kezdődhet a 12 éven aluliak beoltása. December 20-án érkezik 130 ezer gyerekek számára elérhető vakcina. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy oltassák be a gyereket.
Csütörtök óta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlja a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű vakcináját. Arra jutott, hogy az oltóanyag ugyanolyan hatású a kisebb gyermekeknél, mint a 12 évesnél idősebb fiataloknál, valamint a felnőtteknél, ezért ajánlása szerint minden 5 évesnél idősebb gyermek esetében biztonsággal alkalmazható az oltóanyag a koronavírus-fertőzés megelőzésére. Az 5 és 11 év közötti gyermekeknél a Comirnaty adagja a harmada lesz (30 helyett 10 mikrogramm) a 12 éves vagy annál idősebb embereknél alkalmazott mennyiségnél.
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Vezetés kánikulában
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire