Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulója 2013 óta hivatalosan is nemzeti gyásznap. Ezen a napon a forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezünk.

1996-ban a korszakkal foglalkozó történészek, a magyar–osztrák kétoldalú kapcsolatok alakításában egykoron aktív katonadiplomaták segítségével és ajánlásával jutottam el Ausztriába az 1956-os események résztvevőihez, köztük Oberst Nicolaus Horváthhoz, azaz Horváth Miklós ezredeshez, a bécsújhelyi katonai akadémia tanárához, aki 1956 októberében tiszti iskolásként vett részt a Bundesheer-bevetésben – akik képet adtak a magyarországi forradalom kitörése, majd annak leverése után a határon és annak térségében történtekről.

Bor és cigaretta

A november negyedikei magyarországi szovjet intervenció után megindult a menekültáradat a határon. A Szövetségi Védelmi Minisztérium így értékelte a kialakult helyzetet:

„1. A mai napon az oroszok nagy szélességben széthúzódtak az osztrák határ mentén és a budapesti rajtaütéssel összhangban lőtték a magyar lakosság egy ’nagy létszámú’ menekülő csoportját. Magyar katonák első alkalommal léptek nagyobb számban osztrák területre és mindenütt ellenállás nélkül hagyták magukat lefegyverezni. Orosz részről számolni kellett a magyar határ további lezárásával.

2. II. Csoportosítás térségében: menekültroham mindenekelőtt Szentgotthárd térségében. Eddig mintegy 2500-3000 menekült jutott át, ebből kb. 80-100 honvéd katona, akiket internáltak, civil menekülteket a polgári hatóságok gyalogmenetben Graz felé irányították. A 17. tábori vadászzászlóalj 2. századát (az 1. szakasz nélkül) a Feldbachba vezető útra irányították, a Rába-völgy jobb biztosítására.

3. I. Csoportosítás térségében: a jobb szárnyon igen csekély a menekültmozgás. Sopronnak a szovjet páncéloscsapatok által történt elfoglalása nagy menekültáradatot idézett elő, mindenekelőtt a Sopron–Eisenstadt útvonalon. Hivatalos közlések szerint itt kb. 5000-7000 menekült vonult át, akiknek a továbbszállítását a civil hatóságok megkezdték. Klingenbachban 100-200 magyar katonát fegyvereztek le, akiket az eisenstadti internálóhelyen gyűjtöttek össze. A Fertő tó keleti térségében élénk felderítőjárőr-tevékenység folyik; 50 határt átlépő honvédet lefegyvereztek és internáltak, egyébként a menekültmozgás csekély mértékű.

4. Klosterneuburg internálótábort november 5-én 500 fő befogadására tették alkalmassá.”

Horváth ezredes emlékei

Horváth Miklós ezredes 1956 októberében tiszti iskolásként vett részt az eseményekben, ő mesélte el, hogy október 24-én a szögesdrót egy részét már lebontották. A magyar katonák piros-fehér-zöld szalagot hordtak a karjukon, sapkájukról letépték a sapkarózsát. Az osztrák katonák nem tudtak magyarul, a magyarok nem beszéltek németül – az illetékesek ügyeltek arra, hogy a nyugati határra a keleti országrészből, a román határ mellől hívjanak be fiatalokat –, így egyszerű katonai jelekkel kommunikáltak; „Mi cigarettát adtunk nekik, ők borral kínáltak. Valamennyi bajtársam nevében mondhatom: szívünk a magyarokért dobogott.”

Horváth Miklós ismeretei szerint a határbiztosítás időszakában nem voltak nagyobb incidensek, kisebb események viszont sűrűn előfordultak. Az oroszok gyakran egészen a határig üldözték a menekülőket, s arra is volt példa, hogy még akkor is tüzeltek rájuk, amikor ők már átlépték a magyar határt. Ilyen incidens történt november 11-én Heiligenkreuznál, 12-én Rechnitznél és Luisingnál, 15-én Boschendorfnál, valamint 24-én Neckenmarktnál.

November 23-án volt egy érdekes esemény, melynek híre a világsajtót is bejárta: egy svájci férfi – ügyet sem vetve semmire – milic-egyenruhában, felfegyverezve lépte át a magyar határt azzal a céllal, hogy részt vegyen a szabadságharcban. Amikor aztán dolgavégezetlenül visszatért, az osztrák csendőrség feltartóztatta.

Horváth ezredes elmondta: gyakran fordultak elő szívszorító, megindító események is. Ezek között említette a soproni egyetemisták történetét.

„Mintegy harminc soproni felfegyverzett egyetemistát az oroszok a határra szorítottak. A fiatalok átlépték a határt, hogy aztán más irányból visszatérve folytassák a harcot. Mi, osztrák katonák, mélységesen egyetértettünk a magyarokkal, de parancsunk volt rá, hogy a fegyvert el kell venni. Fel voltak háborodva, többen sírtak. Egyszerűen nem akarták megérteni, hogy lélekben velük vagyunk, de a törvény az törvény. Nagy részük visszament, fegyverrel. Részünkről ez nem volt teljesen szabályos eljárás, hiszen mintegy 300 méter mélységben osztrák területen voltak.”

A reménység hídja

Megbízható adatok szerint Ausztriába 1956–1957-ben 181 000 magyar menekült érkezett. A legtöbben novemberben lépték át a magyar–osztrák határt: szám szerint 113 800 menekült. Túlnyomó többségük hamarosan elhagyta Ausztriát, mivel az osztrákok képtelenek voltak ilyen sok embert befogadni. A nyugati kormányok jó néhány menekültet fogadtak be, és a menekültügyi szervezet révét anyagilag is segítették a hazájukat elhagyó magyarokat.

Ausztria kormánya és lakossága tiszteletet parancsoló módon oldotta meg a magyarok befogadásának ügyét. Tette ezt Ausztria egy olyan időszakban, amikor alig egy éve élvezte szuverenitását, és gazdasági viszonyai még erősen magukon viselték a háborús megpróbáltatások nyomait.

A legtöbb menekülő a Hanság-főcsatornán át az ausztriai Andauba vezető fahídon lépte át a határt. A hidat később az oroszok felrobbantották, amelyet aztán évtizedekkel később az osztrák és a magyar hadsereg újjáépített.

Kiss Zoltán

Forrás: midio.hu