Júniusban teljes szélességében lezárták az M0-s autóút Deák Ferenc (hárosi) Duna-hídjának az M1-es autópálya felé vezető hídját felújítás miatt. A munka jelentősen megterhelte a forgalmat nyáron, ám hamarosan befejezik a munkát, és várhatóan szeptember 1-jétől teljes egészében újra járható lesz az M0-ás.
Az M0-ás déli, hárosi Duna-hídján (más nevén, Deák Ferenc híd) a fővárosi Műegyetem közreműködésével átfogó vizsgálatokat hajtottak végre a közelmúltban. A felújított hidat tavaly tavaszi átadása után az elővigyázatosság érdekében kellett lezárni.
A szakemberek új hídsarukat építettek be, de elsőként meg kellett erősíteni a régi acél hídszerkezetet a saruk környezetében. Ehhez acélbordákat hegesztettek be a hídtest belső részein. A munkálatok idejére a hidat le kellett zárni, a szerkezetet ugyanis hidraulikus sajtókkal megemelték, és ideiglenes támaszokra helyezték. A híd szerkezetét megerősítő munkák befejezését követően kerülhettek helyükre az új fazéksaruk.
Szeptember 1-jétől a forgalomterelés megszűnik, de decemberig hétvégente az északi pálya hídján rövid ideig (legfeljebb egy-két óráig) tartó forgalomkorlátozásra számítani kell.
Forrás: erdmost.hu
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire
- Szent István emlékezete