A napfény az élet nélkülözhetetlen velejárója, mely ultraibolya sugárzásból, látható fényből és infravörös sugárzásból áll, ami a Nap melegét adja.
Az ibolyántúli sugarak sokrétű hatást gyakorolnak az emberi szervezetre: segítik a vérkeringést és anyagcsere-fokozók; javítják a szeborreás, aknés bőr állapotát; növelik a mirigyfunkciók aktivitását; megvastagszik tőlük a hámréteg; gyorsítják a sejtek osztódását, ezáltal szarufelhalmozódás miatt a bőr durvává és érdessé válik; vírus- és baktériumölő hatásúak; pigmentképző hatásuk van, a bőr festékanyaga, a melanin ennek a sugárzásnak köszönhetően nagyobb mennyiségben termelődik; a bőrünk mélyebb rétegeibe érve bőröregedést, fénykárosodást okoznak.
Az előzőek alapján tehát fontos betartanunk a helyes napozás szabályait. Fokozatosan kell a bőrünket hozzászoktatnunk a napsugárzáshoz, amely először maximum 10 perc legyen, amely azután egészen 1,5 óráig növelhető. Ha nagyon sokáig tesszük ki a bőrünket a nap káros hatásainak, akkor erős bőrpirosság, akár rosszindulatú szövetszaporulat is kialakulhat.
Fontos, hogy 11 és 15 óra között, ha tehetjük, ne tartózkodjunk a napon, mert a sugárzás ilyenkor a legintenzívebb. Nagyon fontos a megfelelő fényvédő használata.
Egy jó napozótermék biztonságos UVA- és UVB-védelemmel rendelkezik, megszűri az UV-sugarak 95%-át. Mivel napozás során az UV-sugárzásnak köszönhetően szabadgyökök keletkeznek, ezért fontos, hogy az a nedvességpótló hatóanyagok mellett olyan összetevőt is tartalmazzon, ami védelmet nyújt ez ellen. A kiválasztása során figyeljünk oda, hogy parfümmentes legyen, mert az allergiát okozhat, valamint az UV-sugárzás hatására pigmentfoltot hagy a bőrünkön.
Mit is jelent a SPF- Sun Protection Faktor? Megmutatja, hogy hányszor tovább tartózkodhatunk a napon, míg védve vagyunk a káros sugarak ellen. Például, ha védelem nélkül 10 perc alatt keletkezik bőrpír a bőrünkön, akkor egy 30 SPF fényvédő 30 szorosára hosszabbítja meg ezen időt, tehát 300 percre (5 órára). Ne feledjük, ha közben lezuhanyozunk vagy megmártózunk, akkor újra be kell kennünk magunkat.
A fényvédők fontos összetevőket tartalmaznak.A fizikai védelemről a kaolin, cink-oxid, titán-dioxid gondoskodik, melyek visszaverik, megtörik a sugarakat.
Kémiai védelem eszközei a fahéjsav- és benzofenon-származékok, melyek molekulaszerkezetük révén elnyelik a sugárzás energiáját. Növényi összetevők például a szezámolaj és a paradicsommag-olaj, de ezek fényvédő képessége nagyon eltérő.
Ruzsics-Kerekes Tímea kozmetikus
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Vezetés kánikulában
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire