„A verebek Bálintkor választanak párt”– vélekedtek a sokat látott gazdák. Mivel megfigyelték, hogy a madarak Szent Bálint napján (február 14.) kezdenek a fészekrakáshoz, a jámbor lelkek úgy gondolták, a verebek az ünnepen tartják a menyegzőjüket, mert a nyavalyatörősök patrónusa oltalmába vette őket.

A földből élők örültek a veréblakodalomnak, a csapatostól megjelenő madarak láttán tudták, hogy nagyon közel van a kikelet. Az ég madarait gabonával, aszalt gyümölccsel etették.

A ház körül tüsténkedő dédanyáink nem feledkeztek meg az aprójószágról sem; szenteltvizet öntöttek a szárnyasok itatójába, hogy egészségesek legyenek. Dédapáink többsége határszemlét tartott a bőséges termés reményében; sokan körbejárták a birtokukat abban bízva, hogy a seregélyek nem pusztítják majd az érőfélben lévő szőlőt, gyümölcsöt. A szerelmespárok vélhetően nem a gazdasággal, hanem egymással voltak elfoglalva a madármenyegzős Bálintkor, mivel a jegyesek és a házasodni vágyók nagyon reménykedtek a szent oltalmában.

Az ókori Rómába visszanyúló Bálint-Valentin ünnepen minden bizonnyal, ahogy napjainkban is, sok szerelmes szív megnyílik a kedves előtt. A szeretet és a szerelem napján a titkos hódolók is nyíltan színt vallhatnak, mondjuk, egy szál virággal.

Nem csoda, hogy a földből élők igencsak várták Zsuzsannát (február 19.), vele az idő melegebbre fordulását. A tapasztaltabbak nagyon füleltek, hogy megszólal-e a mezei pacsirta. Ha jelt adott, akkor tudták, hogy nem tér vissza a zimankó, hamarosan beköszönt a szép idő. Amikor a kikelet hírnökének példáját követve a pipiskék és a vadgerlicék is rázendítettek, bizonyosra vették, hogy nagyon korán ébred a szunnyadó természet.

Fekete Zsuzsanna