A karácsony ünneplésével együtt terjedt el és azóta tartozik össze a két fogalom: advent és karácsony, azaz felkészülés és ünneplés. A Jézus születése előtti négy vasárnapból álló adventi időszakot az V. század óta ünnepeljük. VII. Gergely pápa volt az, aki először elrendelte, hogy az egyház négy vasárnapon át készüljön az Úr megérkezésére. Az adventi időszak a keresztény kultúrkörben a karácsony napját, december 25-ét megelőző negyedik vasárnappal kezdődik, és Vízkeresztig, azaz január 6-áig tart.
Az advent szó a latin adventus szóból származik és a jelentése: „eljövetel”, azaz az Úr eljövetele. Ez egy várakozási időszak, melyen a keresztény hívő emberek Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére készülődnek: testileg a legtöbben böjtöléssel és lelkileg imával, befelé fordulással, lecsendesedéssel. Egy azonban biztos, az advent a várakozásról szól: a csodára és az ajándékokra gyerekként, és a szeretett személyekkel töltött időre, a békés együttlétre felnőttként. Ez az az élmény, ami előkészíti lelkünket valami új befogadására.
Az adventi naptár használatának szokása 1900 körül kezdődött egy kedves történettel, miszerint egy német édesanya, akinek kisfia, Gerhard már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt karácsonyi ajándékok miatt, kitalálta, hogy gyermeke számára december 1-jétől feloszt egy kemény papírlapot huszonnégy részre, mindegyikre rátűz egy-egy darab csokoládét vagy cukorkát, és megengedi, hogy a gyermek minden este megegyen egyet közülük. Gerhard felnőttként üzletet csinált és meggazdagodott édesanyja ötletéből.
Nálunk Magyarországon is hamar elterjedt ez a kedves szokás, amely egyben ennek az időszaknak az időmérő eszköze. A hagyomány szerint az adventi házikók, naptárak ablakaiból minden nap csak egyet szabad kinyitni, mögöttük manapság leggyakrabban édesség vagy egy-egy kis ajándék rejtőzik. Régen inkább kis képekre vagy karácsonyi jókívánságokra nyíltak az ablakok.
A rádióban hallottam először a solymári Adventi ablakok kezdeményezésről, amelyhez az első, 2016-os alkalom óta már több mint 160 település csatlakozott. Maga az ötlet külföldről szivárgott be Magyarországra, a németeknél és az angoloknál, sőt Amerikában is már régóta hagyomány. Az ötlet nagyon megtetszett, ezért utánanéztem az interneten, és kezdeményeztem, hogy ezt a kedves játékot mi is szervezzük meg Pusztazámoron.
Ebben az adventi készülődésben bárki részt vehet. A lényege, hogy a jelentkezők vállalják, hogy az előzőleg titokban kapott számot jól láthatóan megjelenítik az ablakukban adventi díszbe öltöztetve, kivilágítva.
Ezt követően december 1-jétől 24-éig, szentestéig, egyesével gyulladnak fel a fények az ablakokban; mindig az adott napot jelző szám lesz újonnan megvilágítva. Vagyis az élő adventi kalendárium ugyanúgy működik majd, mint a már ismert, csokival töltött változat. A kalendárium az ablakdíszítőknek a készülődés örömét hozza, a járókelőknek, családoknak pedig a friss levegőn együtt töltött sétát, mialatt a kivilágított ablakokban lévő számokat keresgélik.
Mivel ez nem verseny, itt mindenki nyer, az is, aki díszít, és az is, aki csak gyönyörködik az ablakokban. Mindenki lehetősége, ízlése és kreativitása szerint díszíti fel ablakát, nincs megkötés. Az azonban, hogy a jelentkezők közül ki melyik számot kapta meg, az adott napig titok marad, azt csak a szervező tudja.
Aki szeretne ablakdíszítést vállalni, az akár december 23-án is jelentkezhet, hiszen minél több ablak világít szenteste, annál többet gyönyörködhetünk. Ha nem jelent gondot, akkor egészen a karácsonyi időszak végéig, vízkeresztig (január 6.) kint lehet hagyni az ablakban a díszeket.
A kezdeményezésről további információ Pusztazámor Facebook közösségi csoportján, a Zámor rámol oldalon található. A világító számokkal ellátott ablakokat pedig december 1. és 24. között településszerte kereshetjük. Az említett csoportba reggelente megírom, hogy az aznapi szám hány ablakban fog világítani Pusztazámoron, és hogy körülbelül hol találhatóak ezek az ablakok. Ha megvan egy ablak, akkor lefényképezhetjük és fel is tölthetjük a képét, hogy mindenki gyönyörködhessen benne kedvére.
Remélem, hogy evvel a kezdeményezéssel ismét egy nagyszerű hagyományt valósíthatunk meg Pusztazámoron, amelyet minden évben érdemes lesz várni.
További információ és jelentkezési lehetőség: facebook.com-Zámor rámol oldal,
vagy telefonon: Szőke Szilvia 06 30 397-0051
– szöszi –
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Vezetés kánikulában
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire