Otthonfelújítási támogatást indít a kormány január 1-jétől – jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter budapesti sajtótájékoztatóján. Eszerint a legalább egy gyermeket nevelő családok otthona felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig.
A miniszter a részleteket ismertetve elmondta: ha valaki 2021. január 1-je után felújításba kezd és gyűjti a számlákat, a költségeinek felét az állam visszautalja neki, legfeljebb hárommillió forintot. Ez vonatkozik az anyagbeszerzésre és a munkaerőköltségre is. Bármilyen felújítást tervez a család, a kormány ezt támogatja; legyen szó energetikai korszerűsítésről vagy a fürdőszoba, illetve a konyha, vagy az önálló otthon felújításáról.
„Az új támogatási forma azt jelenti, hogy egy hatmillió forintos otthonfelújításnál hárommillió forintot spórolhat meg minden gyermekes család” – közölte Novák Katalin, aki szerint az otthonfelújítási program felülről nyitott lesz, a forrásokat az igényekhez igazítják. Ugyanakkor a részletszabályok kidolgozásáig még türelmet kér, várhatóan néhány héten belül mindenki megismerheti a támogatás részletes feltételeit.
A 2015-ben indított otthonteremtési program új eleme, a felújítási támogatás igénylésének nem lesz feltétele, hogy a család éljen a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével.
Novák Katalin emlékeztetett rá: nemrég jelentették be, hogy az újépítésű otthonok értékesítésének áfatartalmát 27 százalékról 5 százalékra csökkentik január 1-jétől. Azok a családosok, akik igénybe veszik a csokot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor.
Forrás: MTI
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Vezetés kánikulában
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire