Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A pusztazámori gyökerekkel rendelkező, kétszeres Guinness-világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós a saját maga által épített SUP-pal, vagyis egy merev testű, mindössze 5,5×1,5 méteres szörfdeszkán állva evezve szeretné átszelni az Atlanti-óceánt. A különleges vállalásairól híres, az Antarktiszról tavaly januárban visszatért extrémsportoló január 20-án indul Gran Canariáról és tervei szerint 55-65 nap alatt evezi majd le az 5200 kilométeres távot Antiguáig.

 „Két évvel ezelőtt merült fel bennem a gondolat, hogy a párosevezés és a szólókenuzás után mi az az eszköz, amivel még át lehetne kelni az óceánon" – mondta el döntése hátterét a 38 éves sportoló az útról tartott sajtótájékoztatón. Azért esett a választása a SUP-ra, mert a szörfdeszkán olyan minimális a felület, hogy kabin és bármilyen védelmet jelentő kialakítás nélkül igazán komoly kihívássá teszi az amúgy sem egyszerű óceánátkelést.

Élelmiszer és a technikai felszerelésein kívül szinte semmi mást nem visz majd magával. A tápláléka különböző energiaszeletekből és kis helyen elférő hegymászó ételekből fog állni, amiket vízzel tud majd feloldani. Az ivóvízhez egy kisebb víztisztító berendezés segítségével jut majd hozzá.

Rakonczai Gábor négy műholdas jeladót és két műholdas rádiótelefont visz magával, így gyakorlatilag online is végig lehet majd követni az útját, napi rendszerességgel fog fotókat küldeni. Az 5200 kilométer során egy életmentő kötéllel lesz kibiztosítva, emiatt legfeljebb húszperces alvási ciklusokkal számol, amiket feszített testhelyzetben lesz majd kénytelen tölteni. 

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size