Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Törökbálint igen színes zenei életének egyre meghatározóbb részét képezi a Fél Tíz JazzPops zenekar, mely január 17-én 19 órától lesz a Binder Károly és Irk Réka vezette Törökbálinti Jazz Klub évindító programjának vendége a Munkácsy Mihály Művelődési Házban.

A tíz főből álló együttes ízig-vérig a városhoz kötődik, hiszen alapító tagjai a helyi Szőnyi Erzsébet Zeneiskola tanárai. A négy fúvóson, három vonóson és zongora-bőgő-dob felálláson alapuló zenekar egyedi hangszer-összeállítása lehetővé teszi, hogy a saját, igényes hangszereléseken keresztül több zenei műfajt is képviselni tudjon. A Fél Tíz JazzPops nevéből és tagjainak sokrétű zenei ízléséből adódóan a könnyen befogadható jazz-standard-eken kívül műsorukban jól megfér egymás mellett a jazz és pl. Michael Jackson is.

– Kritikusaink talán azt mondanák, hogy keressük saját hangzásvilágunkat, de számunkra ez egy tudatos vállalás eredménye. Rendkívül élvezzük a műfaji sokszínűséget, hiszen így minden hangszer „főszereplővé” válhat” – foglalják össze ars poeticájukat.

Forrás: midio.hu

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.jún. 22 K
Vezetés kánikulában

Június 22-én 0 órától 24-én éjfélig szóló harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.jún. 21 H
Életbe lépett a vörös kód

Június 21-én, hétfőn reggel 8 órától országosan életbe lépett a vörös kód, mert az Országos [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size