Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Sajtótájákoztatót tartott Aradszki András, térségünk országgyűlési képviselője Érden, melyen ismertette az önkormányzati választás eredményeit választókörzetében, majd számos új információt osztott meg a sajtó képviselőivel.

Érddel kapcsolatosan elmondta: a fejlesztéséért nagyon sokat tettek a leköszönő polgármesterrel, T. Mészáros Andrással, ezt a fejlesztést tovább kell folytatni a jövőben is, együttműködésben az új városvezetéssel.

Aradszki András arról is beszámolt, hogy a kormány rendelkezése szerint a 10–30 ezer közötti lélekszámú települések részére egy külön fejlesztési program indul majd el, ami a térségben Diósdot és Törökbálintot érinti, éppen ezért ott is nagyon fontos lesz az együttműködés mindkét településsel.  

A képviselő bejelentette: a kormány elbírálta a Magyar Falu Program pályázatait is. A térségben két település volt érintett, Pusztazámor és Sóskút. A pályázaton Pusztazámor mintegy 5 millió forintot nyert el járdaépítésre, illetve 15 millió forintot a római katolikus plébánia felújítására. Mint mondta, Sóskút pályázata nem lett sikeres.

Forrás: erdmost.hu

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size