Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Áder János köztársasági elnök a 2019. évi önkormányzati választást október 13-ára, vasárnapra tűzte ki.

Az államfő azt írta: 2019 őszén a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal nyílik lehetőségünk, hogy önkormányzatainkról döntsünk. Ezért Magyarország köztársasági elnökeként arra biztatom minden honfitársamat, hogy állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson.

Az önkormányzati választáson a megyei (fővárosi) és helyi (kerületi) önkormányzati képviselőket, a polgármestereket és a főpolgármestert, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselőket választják meg.

Az időpontra vonatkozó döntésből következően:

  • a hivatalos választási kampány a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik, azaz október 13-a esetében augusztus 24-én.
  • Képviselő- és polgármesterjelölteket, megyei listát ajánlani augusztus 26-ától, hétfőtől lehet. 
  • A választáson a képviselőjelöltek, a polgármesterjelöltek és a főpolgármester-jelöltek szeptember 9-én 16 óráig adhatják le ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásaikat. A jelölteknek településtípusonként és választási típusonként eltérő számú ajánlást kell összegyűjteniük.
  • A jelöltek és a jelölőszervezetek listáinak nyilvántartásba vételéről a választókerületi bizottságok döntenek, négy napon belül. A listákat szeptember 10-én 16 óráig lehet bejelenteni.
  • Aki a szavazás napján nem a lakóhelyén, hanem a tartózkodási helyén (régi nevén: ideiglenes lakcím) akar élni a választójogával, október 9-éig kérheti átjelentkezését. A választáson csak az jelentkezhet át, aki a választás kitűzése előtt legalább harminc nappal létesített tartózkodási helyet és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart.

Forrás: MTI

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size