Újratanulunk élni – Év végi gondolatok

Év végi számvetésre kért fel neves gondolkodókat, művészeket a hvg; az esszék a hetilap 51–52. dupla számában jelentek meg. A midio.hu ezekből idézett olyan gondolatokat, amelyek az írások egészének ismerete nélkül is sokatmondóak.

Fliegauf Bence rendező, forgatókönyvíró

Nyugodjanak békében az elhunytak, részvétem a hozzátartozóknak – 2020 sokat vitt. Viszont adott is: a világ most újra a tudományra figyel, a szakértelem talán kap egy új esélyt, a populizmus falain megjelentek az első, egyelőre csak nagyítóval látható repedések. Mintha egyre többen értenék: a történelem legfontosabb pillanata éppen az, amiben élünk: a jelenünk.

Hangya Balázs agykutató

Valahogy furcsa szakadékot látok a tudomány megítélése és következményeinek habzsolása között. A laptopot, amelyen írok, a telefont, amely bárkit insta-sztárrá tehet, a járműveket, amelyekkel meglátogathatjuk a rokonainkat, a kriptográfiát, aminek köszönhetően biztonságosan fizethetünk a Wolton, kutatások hosszú sora tette lehetővé. Ahogy a Covid-járványt sem győzte le a politika vagy a gazdaság az összes létező, országonként vadul különböző ötlettel, hanem páratlan nemzetközi tudományos összefogásban rekordidő alatt létrehozott vakcinák fogják.

Jaksity György közgazdász

[A] koronavírus nemcsak az emberi szervezetek jelentős részét „hackelte” meg, hanem életmódunkat, gazdasági tevékenységünket is átalakította. A betegségen, az idő előtti elhalálozásokon túlmenően arra kényszerített minket, hogy csökkentsük mobilitásunkat. Kevesebbet vásároljunk boltban, áruházban, akár hetekig, hónapokig ne járjunk étterembe, kávézóba, sport- vagy kulturális rendezvényekre. Találkozásaink nagy részét, legyenek azok szakmai és üzleti programok vagy csak baráti összejövetelek, helyezzük át a virtuális térbe. Vagyis furcsa evolúciós kódként, azt próbálta a tudomásunkra hozni, hogy mindezekből túl sokat csinálunk, fogyasztunk, élvezünk, és nem veszünk tudomást életvitelünk rövid idő alatti drasztikus átalakulásának környezetkárosító következményeiről, amelyek különösebben apokaliptikus vízió nélkül is az emberiség eltűnését hozhatják a nem túl távoli jövőben, amennyiben nem teszünk ellene valamit.

Várszegi Asztrik bencés szerzetes

Ha mérlegelem az elmúlt esztendőt, egyszerűen azt kell írnom, hogy újratanultam élni: megélni azokat az órákat, perceket, amikor kívülről nézve nem csináltam semmit, mégis örültem az életnek, annak a hálának, az Isten és az emberek iránti szeretetnek, amely a szívemből fakadt. Mivel ma sokan szenvednek és panaszkodnak, röstelkedve írom: boldog voltam és boldog vagyok egyszerű keresztényként, és hála Istennek még egészséges is. Mindenre nyitott vagyok, minden érdekel – de távolabbról. Találkozásaimat, a legrövidebb levelet is ennek a belső békének, a másoknak nyújtott bátorításnak, a barátaimért, testvéreimért, diákjaimért, az egész, krízisben szenvedő emberiségért mondott imádságban törekedtem végezni.

Csaba László közgazdász, egyetemi tanár

A járvány kétségkívül azzal a kedvező hatással járt, hogy a munkaszervezésben és az oktatásban rég esedékes megújulás felgyorsult. Míg korábban – talán joggal – gyanakodva tekintettünk a távoktatásra és a távmunkára, mára kiderült: nem kell hogy ez a gyönge minőséggel társuljon. Sőt többünknek az a tapasztalata, hogy felügyelet nélkül, otthon többet és főképp intenzívebben dolgozunk, mint amikor egy kávéra, egy cigarettára, egy ebédre vagy épp a pontosan meg nem határozott időtartamú és témájú értekezletre csak kimentünk lazítani. Vélelmezhető, hogy ehhez a nem annyira jó, inkább megszokott gyakorlathoz nem lesz visszatérés.

Fischer Iván karmester

Valljuk be, megszerettük a Covidot. Kényelmes, otthon ülő, jobb ha a gyerek zavar munka közben, mintha a főnök nyaggat. Elég jól szól a zenekar a hangszóróból, a színészt is jobban értjük, de ha nem, visszatekerjük, mit is mondott. Olcsóbb is az élet, szépek az üres utcák este, a kutyát is el lehet engedni pórázról. De vigyázat, jön a poszt-Covid generáció. (…) Fiatal lesz az új koncertközönség, akik szeretnek összebújva ülni, nem baj, ha a vállak néha megérintik egymást, legalább érzik, hogy közösségben vannak. A nagymama otthon marad, mert fél a vírustól, mintha ma is 2020 lenne. De egy koncert is más ma, mint régen volt. A Covid előtt állítólag fura szabályok voltak: nem lehetett tapsolni a tételek között, viszont mindenki úgy köhögött, mintha már kétoldali tüdőbaja lenne. A víruskorszak előtt állítólag frakkba öltözött a zenekar, és a karmester csak az egyik hegedűssel fogott kezet, ki tudja miért. Most sokkal több a meglepetés, a karmester beszélget a közönséggel, lehet nevetni, tornacipőben jönni. Drága barátaim, mindjárt vége a Covidnak, jönnek a húszas évek. Készüljetek.

midio.hu

Forrás: hvg