Térségi közös fellépés a fenntartható jövőért

Nyomtatás

Június 12–15. között rendezte meg Budaörs város Önkormányzata és a BTG NKft. az első Lomb Fesztivált. A kezdeményezés célja, hogy Budaörs Önkormányzata felkészítse a városban élőket és dolgozókat a klímakrízis várható hatásaira. Ezek egy része időnként életveszélyes helyzeteket is teremthet, de az új kihívások egyúttal új lehetőségeket is jelentenek. A program alapvetően a közösségi tervezésre épül, fiatal szakemberek, startupok, vállalkozások és intézmények bevonásával.

A fesztivál nyitóeseménye különleges üzenetet hordozott magában: a rendezvény első napján környezeti kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol a Budapest környéki települések polgármesterei egy nagy jelentőségű összefogást hirdettek meg. A találkozó keretében a településvezetők Klímavédelmi közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben egyértelművé tették: a fenntarthatósági kihívások – mint a légszennyezés, az élővilág megőrzése, a vízgazdálkodás vagy a szélsőséges időjárási jelenségek – nem állnak meg a közigazgatási határoknál, és csakis közös fellépéssel kezelhetők.

A nyilatkozat fő üzenete az összefogás, melynek jegyében a polgármesterek vállalták: összehangolják klímastratégiáikat, megosztják egymással a bevált gyakorlatokat; közösen támogatják a lakosság környezeti szemléletformálását; elkötelezettek az önkormányzati intézmények zöldebbé tételében, az energiahatékonyság növelésében, valamint a megújuló energia használatában. Fontos célként jelölték meg a zöldterületek védelmét és bővítését, valamint a vízgazdálkodási kihívások közös kezelését. És ami a legfontosabb: összehangolt térségi lépéseket tesznek a klímaváltozás hatásainak enyhítéséért.

 

A kerekasztal-beszélgetés nem csupán egy szakmai esemény volt, hanem egy világos jelzés: Budapest környéke nem tétlen szemlélője, hanem aktív alakítója kíván lenni a fenntartható jövőnek.

A rendezvényen településünket Pátrovics Benedek polgármester képviseltepolgármester képviselte.

K. Z.

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size