Kivonat a Pusztazámori Helyi Választási Bizottság 2024. május 3-i ülésén hozott határozatokból

Nyomtatás

KIVONAT

Készült a Pusztazámori Helyi Választási Bizottság 2024. május 3-i ülésén hozott határozatokból

 

8/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Hornyák Andrást független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Hornyák András képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 13 ajánlást gyűjtött, ebből 13-at ellenőrzött a választási iroda melyből 12 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is mgfelel.

 

9/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Mizsei Martinát független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Mizsei Martina képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 16 ajánlást gyűjtött, ebből 16-ot ellenőrzött a választási iroda melyből 15 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

10/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Csibrikné Pátrovics Krisztinát független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Csibrikné Pátrovics Krisztina képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 16 ajánlást gyűjtött, ebből 16-ot ellenőrzött a választási iroda melyből 16 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

11/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Csóli Ödönt független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Csóli Ödön képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 24 ajánlást gyűjtött, ebből 16-ot ellenőrzött a választási iroda melyből 16 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

12/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Garainé Kiss Gabriellát független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Garainé Kiss Gabriella képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 24 ajánlást gyűjtött, ebből 16-ot ellenőrzött a választási iroda melyből 16 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

13/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Garai Zsoltot független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Garai Zsolt képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 24 ajánlást gyűjtött, ebből 16-ot ellenőrzött a választási iroda melyből 16 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

14/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Benefi Évát független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Benefi Éva képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 14 ajánlást gyűjtött, ebből 14-et ellenőrzött a választási iroda melyből 14 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

15/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Orosz Bélát független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Orosz Béla képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 24 ajánlást gyűjtött, ebből 24-et ellenőrzött a választási iroda melyből 24 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

16/2024.(V.3.) sz. határozat

A Pusztazámori Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. tv., és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 132. § alapján a 2024. június 9. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására Pusztazámor községben Szabó-Ágoston Barbarát független képviselő-jelöltként nyilvántartásba veszi.  

A határozat ellen a Ve. 221. § (1) bekezdésében foglaltak alapján fellebbezést nyújthat be az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet. A fellebbezést a Ve. 307/P.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság bírálja. A fellebbezést - a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve - a Helyi Választási Bizottságnál személyesen, levélben, telefaxon vagy e-mailen (kell benyújtani.

A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől számított 3 napon belül, azaz legkésőbb 2024. május 6-án 16.00 óráig megérkezzen.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését, a jogszabálysértés bizonyítékait; a fellebbezés benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és postai értesítési címét, ha eltér a lakcímétől; fellebbezés benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyar lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát, számát vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

Indokolás

Szabó-Ágoston Barbara képviselő-jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Összesen 16 ajánlást gyűjtött, ebből 16-ot ellenőrzött a választási iroda melyből 15 érvényes volt. A jelölt a képviselő-jelöltséghez a törvényben előírt egyéb feltételeknek is megfelel.

 

k.m.f.

                       Hornyák Szilvia sk.                                                 Dr. Újházi Miklós sk.

                        a HVB elnöke                                                               HVI vezető

 

A kivonat hiteles:

2024. május 3.

Dr. Újházi Miklós

pdf iconLetöltés

 

Decrease font size Default font size Increase font size