Így változik az életünk 2024-ben

Nyomtatás

Új év, új szabályok: közreadjuk azokat a jogszabály- és egyéb változásokat, amelyek több-kevesebb hatással lehetnek a mindennapi életünkre.

Jönnek az új kukák

Ha nem is egy csapásra, de januártól fokozatosan bevezetik a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon. Az első körben 14 város társasházi övezeteiben induló rendszerhez önkéntesen lehet csatlakozni. A programban részt vevők lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak, amely könnyen kezelhető, valamint szag- és kifolyásmentes. Emellett a társasházak számára is kiosztanak egy-egy 120 literes barna kukát, amelyet a megszokott módon kell a ház elé kihúzni a meghatározott napokon.

Hogy miket lehet bedobálni ezekbe kukákba? Az üzemeltető közleménye szerint sokféle szerves hulladékot, például gyümölcsök és zöldségek maradékait, kávézaccot, teafüvet (viszont a filtert nem), fűszereket, tojáshéjat, főtt ételmaradékot, pékárukat és feldolgozott élelmiszereket, húskészítményeket is. Csontokat és az élelmiszercsomagolásokat viszont nem. A szolgáltatás, amit az európai uniós előírásokkal összhangban vezetnek be, a lakosság számra ingyenes.

Ötven forint jár a visszavitt palackokért

Januártól az újonnan bevezetett betétdíjakkal drágulnak az italtermékek aboltokban, ami alapesetben ötven forint palackonként. Ezeket visszaváltva visszakaphatjuk a betétdíjakat. (A témáról lásd cikkünket a ??? oldalon.)

Eltűnnek az illetékbélyegek

Megszűnik a bírósági eljárási illeték illetékbélyeggel történő megfizetésének lehetősége január 1-jétől. A bírósági eljárási illeték elsősorban a következő módokon lesz megfizethető: a Bírósági Fizetési Portálról indított utalással, EFER-számla közbeiktatásával (Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer), közvetlen banki átutalással vagy készpénz-átutalási megbízással, azaz sárga csekken. Ez utóbbi lehetőséget kizárólag a bíróságok elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett ügyfelei, azaz a bíróságok előtt jogi képviselő nélkül eljáró nem gazdálkodó szervezetek – természetes személyek, egyesületek, társasházak választhatják – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.

Fizetős lesz teljes M0-ás és több más útszakasz is

Januártól 235 kilométerrel bővül a díjköteles gyorsforgalmi szakaszok hossza, köztük a teljes M0-s, illetve az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza is az Építési és Közlekedési Minisztérium rendelete szerint.

Itt a teljes lista az utakról, amelyek fizetőssé válnak:

  • az M44-es Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól Tiszaüg/Tiszakürt csomópontig,
  • az M44-es Szolnok/Martfű/Kunszentmárton csomóponttól Békéscsaba-Gyula/Debrecen-Szeged csomópontig,
  • az M4-es Abony-kelet/Szolnok nyugat csomóponttól Törökszentmiklós-nyugat/Szajol csomópontig,
  • az M44-es Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól Szarvas/Szentes csomópontig,
  • az M0-s M1-M0 csomóponttól az M0-11-es út csomópontig,
  • az M31-es Nagytarcsai csomóponttól M3-M31 csomópontig,
  • az M6-os Budapest, Barackos út csomóponttól Ráckeresztúr csomópontig,
  • illetve az M76-os Balatonszentgyörgy/Balatonberény csomóponttól Keszthely-Fenékpuszta csomópontig.

Nem kell magunknál hordani a jogsit

Bár a nagyobb léptékű változásokat elvetették, néhány dolog változik a KRESZ-ben januártól. Nem kell például magunknál hordani a jogosítványt, hanem elég lesz telefonon megmutatni. A friss (két évnél frissebb) jogosítvánnyal rendelkezőknek pedig még jobban ügyelniük kell a szabályos vezetésre: súlyosabb következményei lesznek ugyanis az általuk elkövetett szabálysértéseknek, akár szigorúbb eltiltás vagy utánképzés is lehetséges.

Már 11 millió forintot lehet igényelni a babaváróval

10-ről 11 millió forintra növekszik januártól a babaváró kölcsön igényelhető maximuma. Csökken viszont az életkori korlát, csak azok a házaspárok vehetik igénybe, melyeknél a feleség még nem töltötte be a 30. életévét (korábban 41. év volt a plafon). Lesz ugyanakkor egy átmeneti időszak 2024 év végéig, amikor a 30 és 40 év közötti nők is jogosultak lehetnek a hitelre, amennyiben igazolják a várandósságukat. A babaváró többi része nem változik: nincs kamat, csak fél százalékos kezelési költség, ha azonban nem születik meg öt éven belül a vállalt gyerek, akkor vissza kell fizetni a kamattámogatást, és megszűnik a kölcsön kamatmentessége is.

Jön a csok plusz

A sima avagy „városi” csokot kivezették, helyette jön januártól a csok plusz. Az új konstrukcióban magasabb összegű kamattámogatott hiteleket lehet igényelni, viszont a gyerekvállalás minden esetben feltétele a kedvezményes hitelhez jutásnak. A maximális hitelösszeg (három gyerekre, akik közül kettő lehet meglévő is) 50 millió forint, de ha csak egy gyereket vállalnak a gyerektelen párok, akkor 15 milliót lehet felvenni. A második és minden további megszületett gyerek után 10–10 millió forintot elenged a hitelből az állam. A támogatott hitel kamata 3 százalék, a futamidő 25 év. Első lakás esetén a vételár nem haladhatja meg a 80 millió forintot, ha már van meglévő lakás, akkor 150 millió forintos vételár a felső korlát.

Még több támogatás a falusi csokból

Ezzel párhuzamosan felturbózták a falusi csokot, jelentősen megemelték a támogatási összegeket. Januártól egy gyerek esetén az eddigi 600 ezer helyett 1 millió forint, két gyerek esetén 2,6 millió helyett 4 millió forint, három gyerek esetén pedig 10 millió forint helyett 15 millió forint támogatást igényelhetnek új lakás vásárlása vagy építése esetén a jogosultak. Meglévő ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén pedig egy gyermek után 600 ezer, két gyermek után 2 millió, három gyermek után 7,5 millió forint támogatást lehet igényelni. A részletes szabályok az év utolsó napjaiban jelentek meg.

Forrás: 24.hu

Decrease font size Default font size Increase font size