Október 16-án ismét Magyarok Érdi Vására

Nyomtatás

Másfél év kihagyás után ezen a szombaton ismét megrendezi a Magyarok Érdi Vásárát az Éltető Értékeinkért Egyesület. Venczel Ilona, az egyesület egyik tagja az erdmost.hu portálnak elmondta: A megszokottnál egy kicsit kisebb lesz a vásár, de ami a kínálatot illeti, abban nem lesz változás; ugyanazok a sajtékészítők, húsosok, kézművesek jönnek, akik eddig is. Sőt, lesz egy-két újdonság is, többek közt érkezik egy selyemfestő, és ahogy már megszokhattuk, lesz gyermekjátszó is. Amiből kevesebb lesz, az a fellépő.

A vírusveszély miatt az árusok szellősebben állítják majd fel a standjukat, és hogy ne legyenek egyszerre olyan sokan, kevesebb lesz az élő produkció, illetve előadás. Tárnokról érkezik a Tanya Banda, ők a nap folyamán két alkalommal muzsikálnak majd, és felhangoznak majd bukovinai székely népdalok is.  

Venczel Ilona elárulta azt is, hogy nagyon szeretnék megrendezni karácsony előtt is a Magyarok Érdi Vásárát – ez a vírushelyzet és a központi intézkedések ismeretében dől majd el, de a szándékon semmiképp sem múlik.

Forrás: erdmost.hu