Sikeres szereplés a Magyar Falu Program pályázaton

Nyomtatás

Negyvenmillió forintból fejlesztjük Pusztazámor belső közlekedését, miután a község részesül a Magyar Falu Program eredményeiből, míg egyházi közösségszervezéshez a Sóskúti Római Katolikus Plébánia 4,3 millió forintos támogatásban részesült – nyilatkozta községünk polgármestere az Érd Tv-nek. Pátrovics Benedek elmondta: a 40 millió forintos támogatást harmadik nekifutásra nyertük el. Az összeget a Móricz Zsigmond utca egy kilométeres belterületi szakaszának felújítására fordítják – az eddigi burkolatot felmarják és egy teljesen új kopóréteget készítenek –,valamint táblákat is kihelyeznek, így például a település határát jelző tábla is 2-300 méterrel arrébb arrébb kerül.A felújításhoz szükséges pluszforrást a település biztosítja.

Polgármesterünk hangsúlyozta: Pusztazámor belterületi útjai aszfaltos utak, melyeket csőtörések, csatornasüllyedések miatt egy-két évente karban kell tartani, illetve apróbb felújításokat szükséges elvégezni.

A község vezetője beszámolt arról is, hogy a szennyvíztiszító szolgáltatás teljes kapacitással üzemel, ezért a tisztító bővítésére is pályázatot írtak ki. A munkálatok várhatóan 150-200 millió forintba kerülnek. A polgármester dr. Aradszki Andráshoz, térségünk országgyűlési képviselőjéhez fordult, kérve, próbáljon forrást találni a bővítéshez.

Pátrovics Benedek elmondta még az Érd Tv-nek: az óvodai nyílászárók cseréjére több mint 6 millió forint támogatást nyertek el, melynek munkálatai egy-két héten belül el is kezdődnek. Emellett augusztusban elkezdődik és be is fejeződik a játszótér teljes felújítása.