Summerfest – idén csak magyar résztvevőkkel

Nyomtatás

Szigetvári József, a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál igazgatója a Százhalombattai Hírtükörnek nyilatkozva elmondta: az idén még nem tudják megtartani a rendezvényt a megszokott formában, külföldi táncosokat még nem fogadnak, csak magyar résztvevők lépnek fel a táncgálás. 

Az idei Summerfestnek a Magyar kincsestár címet adták. A fesztiváligazgató elmondta: A helyszín lényegesen szűkebb, mint korábban volt, hiszen Százhalombattán leginkább a színházteremben és a belső udvaron lesznek majd a rendezvények. Ami legutóbb a sátorban volt, az most a színházteremben lesz megtartva. Itt láthatják majd a néző a Csík zenekart, Palya Beát, és itt lesz a Romengo Lakatos Mónikával, aki annak idején a Ki mit tud? döntőjében vált ismertté, s azóta már WOMEX-életműdíjat kapott. Itt lesz Németh Hajnal Aurora ruhatervező, a Gombold újra ruhakészítő versenyt fogja vezetni. A hungaricumok bemutatásának jegyében lesz solymászat, ismerkedés a magyar kutyafajtákkal. Lesz egy gyermekfotó-kiállítás, melyhez a világ minden részéről kértünk gyermekeket ábrázoló fotókat.

 

Decrease font size Default font size Increase font size