Digitális Falu Program „A nemzeti és helyi identitástudat erősítése” Pusztazámoron

Nyomtatás

Digitális Falu Program

„A nemzeti és helyi identitástudat erősítése” Pusztazámoron

mfp

A Kormány célkitűzései között szerepelt többek között a vidéki kistelepüléseken élők életminőségének javítása és a vidéki térségek fejlesztése amikor meghirdette a Magyar Falu Program keretében „A nemzeti és helyi identitástudat erősítése” pályázati kiírást. Szem előtt tartva a kistelepülések vonzerőjének és élhetőségének javítását különböző digitális, illetve okos megoldásokkal.

Pusztazámor Községi Önkormányzat sikeresen pályázott 2019-ben erre a MFP-NHI/2019 kódszámú pályázatra. Településünk összesen 4.802.569 forintra nyert támogatást, vissza nem térítendő formában.

A pályázat keretein belül megvalósított Digitális Falu Program lehetőséget biztosított ingyenes informatikai alapkompetencia képzésen való részvételre. Községünk ezt a programot 40 év felettiek számára hirdette meg.

A mai rohanó világban és fejlett technikai körülmények között nagy szükség van a digitális írástudás elsajátításának elősegítésére, hiszen ennek a tudásnak nagy az életminőség-javító potenciálja, csökkenti a generációs szakadékot korunk fiataljaival szemben.

Digitális Falu Program lebonyolítása során, a részvevők megismerhették a digitális, online világot, többek között:

 

Az oktatás referenciája társadalmi és szociális felméréseken alapult, amelyet tapasztalatok és számos gyakorlati kutatás előzött meg. A községben és a környező településeken korábban még nem volt ilyen jellegű felzárkóztató foglalkozás. A program hiányszolgáltatás, innovatív és hiánypótló.

A Gyermekünk Álmaiért Alapítvány szervezésében, a községből és a környező településekről összesen 20 fő vett részt a programon. A képzés nagy segítséget nyújtott nekik és bátorságot adott a digitális eszközhasználathoz. Többen saját eszközeiket is elhozták – az egyébként biztosított modern digitális eszközök mellett - a rendezvényre, hogy így kérjenek segítséget az otthoni használat megkönnyítésére.

A képzés előtt bőséges reggeli, szendvicsek, pogácsa, tea, kávé várta a résztvevő tanulni vágyókat. A képzés szünetében pedig egy ízletes ebéddel kínáltuk meg őket.

A Digitális Falu Program rendezvény megvalósítása során különös figyelmet fordítottunk a 484/2020. (XI.10.) Korm. rendeletben meghatározott védelmi óvintézkedésekre. 

 

DSC 4216

 

DSC 4303