Felfüggesztették a jegyvásárlást az autóbuszokon

Nyomtatás

Mint ismert, felfüggesztették a helyi járatokon az első ajtón való felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolták el az utastértől.

Volánbusz március 29-től felfüggesztette az első ajtós felszállást járatain, ahol a járművezetőket kordonnal határolták el az utasoktól. A közlekedési társaságok összehangolt, egységes működésének köszönhetően az utasok jegyüket, bérletüket a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál és a Közlekedési Mobiljegy alkalmazáson belül is megválthatják – emlékeztettek.

 „Nem célunk az utazni szándékozók utazásból történő kizárása, pótdíjazása: közszolgáltatóként arra törekszünk, hogy biztosítsuk a munkába járás feltételeit, valamint az üzletek és intézmények megközelíthetőségét. Azon utasaink számára, akik nem rendelkeznek menetjegy vagy bérlet vásárlását lehetővé tevő mobileszközökkel, vagy egyéb, méltányolható okból nem tudnak elővételben menetjegyet vásárolni, 2021. március 29-től – a fedélzeti jegykiadás ideiglenes felfüggesztésének időtartama alatt – biztosítjuk, hogy az utazás során, az ellenőrzések alkalmával, pótdíj megfizetése nélkül is megválthassák jegyüket” – írta az Érd Most portál megkeresésére a Volánbusz, amely emlékeztetett: a márciusi havi és félhavi bérletek érvényességét 2021. április 7-ig hosszabbították meg.

Forrás: erdmost.hu

Decrease font size Default font size Increase font size